Gazdaság

Hódít a Szép-kártya

A Szép-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévben, mint tavaly – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Hódít a Szép-kártya
A kártyabirtokosok a legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken Szép-kártyákról
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

A szaktárca kifejtette: a reálbérek 1,5 éve tartó dinamikus növekedésének köszönhetően a családok bizalma fokozatosan erősödik. A családok gondtalan pihenését a kormány a Szép-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmust és a gazdaságot erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. A kártyabirtokosok összesen mintegy 96,7 milliárd forintot használtak fel március végéig, a költések jelentősen, közel 12 százalékkal nőttek tavalyhoz képest. Márciusban a Szép-kártya felhasználás összértéke közel öt százalékkal múlta felül a 2024 márciusit.

A kártyabirtokosok a legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken Szép-kártyákról, ahol ez az összeg a márciusi belföldi szálláshelyi költések 12 százalékát tette ki. A Szép-kártya a 2024-es rekordévet követően idén is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 2025. január–március között a Szép-kártya-feltöltések összértéke meghaladta a 105,1 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig összesen mintegy 96,7 milliárd forintot használtak fel március végéig kártyáikról, így a Szép-kártyás költések jelentősen, 11,9 százalékkal nőttek 2024 azonos időszakához képest.

2025 márciusában a Szép-kártya-feltöltések összértéke meghaladta az 51,8 milliárd forintot, a kártyabirtokosok összesen közel 37 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, így a Szép-kártyás fizetések 4,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken Szép-kártyákról, ahol ez az összeg a márciusi belföldi szálláshelyi költések 12 százalékát tette ki. A szálláshelyek Gyula és térsége turisztikai térségben köszönhették bevételeiket a legnagyobb arányban a Szép-kártyának, itt a belföldi vendégektől származó szálláshelyi bevételek 15 százalékát tették ki a Szép-kártyás költések. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy idén márciusban a szálláshelyek országszerte 6,2 százalékkal több bevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor.

A kormány a Szép-kártyával kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését, akik egyre szélesebb körben tudják felhasználni kártyáikat. Az elfogadóhelyek száma idén márciusban meghaladta a 154 ezret, ami hétszázalékos növekedést jelent 2024 harmadik hónapjához képest. A kormány azon dolgozik, hogy a Szép-kártya ne csak fizikai formában, hanem digitálisan is elérhető legyen a családok számára, ezáltal is megkönnyítve a kedvezményes béren kívüli juttatás felhasználását.

Kapcsolódó írásaink