Gazdaság
Jótékonyság és játék: új sorsjegy segíti a rászoruló gyerekeket
3600 gyermek kap esélyt a felzárkózásra a Szerencsejáték Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet közös kezdeményezésével

„Ez a sorsjegy nem csupán egy játék. Ez egy esély és lehetőség 3600 gyermek számára – fogalmazott Brenkus Krisztián, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a vállalat számára a társadalmi felelősségvállalás stratégiai fontosságú: – Fontos számunkra, hogy társadalmi problémák mellé álljunk, és elő tudjuk mozdítani ezek megoldását.”
A Jókívánság sorsjegy különlegessége, hogy minden kaparós felület alatt egy jókívánságot is rejt, a bevételből pedig az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatják. Ez a program olyan gyerekeket segít, akiknek az indulása az életben nem egyenlő esélyekkel történik – mondta el Gáncs Kristóf, a segélyszervezet ügyvezető igazgatója.

„Ez nem egyszeri adományozás. A program éveken át kíséri a gyermekeket és családjaikat – emelte ki Gáncs. Mint mondta, a támogatásból gyerekfejlesztő központokat hoznak létre és erősítenek meg, ahol fejlesztő- és terápiás foglalkozások zajlanak majd: – Ha ezek nem állnak rendelkezésre, a gyerekek olyan hátrányokat halmoznak fel, amiket később már nem tudnak ledolgozni.”
A két szervezet több mint egy évtizede működik együtt, és 2024-ben stratégiai partnerségre lépett. A közös cél az, hogy hosszú távon is biztosítsák a rászoruló gyermekek esélyegyenlőségét elősegítő munkát.
„Játszani jó, de úgy játszani, hogy közben tudom, életeket változtatok meg, az a csoda” – zárta gondolatait Gáncs Kristóf.