Gazdaság

NGM-közgazdász: 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén

Kockázatot egyebek mellett az energiaárak jelenthetnek a gazdasági működésre

Kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdaság növekedés lehet az idén – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán.

NGM-közgazdász: 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén
A drónnal készített felvételen a Drechsler-palota
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hozzátette: a beruházások és a fogyasztás növekedése egyaránt hozzájárulnak majd a növekedéshez. A nettó export az új kapacitások üzembe állásán keresztül húzza majd a gazdasági növekedést.

Kifejtette, hogy már látható volt a tavaly novemberi adatokon, hogy a vállalati hitelezés és a lakáshitelezés is élénkülésnek indult. Ez várhatóan idén fokozódik – mondta.

Kitért arra, hogy jelenleg a turizmus jól teljesít, töretlenül fejlődik, és bár az ágazat több év alatt áll helyre a járvány után, véleménye szerint kitörési pont lehet, ahogy a biotechnológia, az élelmiszeripar, vagy az infokommunikáció és az űripar ugyancsak kitörési pontot jelentenek a magyar gazdaságnak.

Kockázatot egyebek mellett az energiaárak jelenthetnek a gazdasági működésre – jelezte.

Kapcsolódó írásaink

Ezek az adóváltozások jönnek 2024-ben

ĀAdómentes lesz a lottónyeremény, és kiderült az is, hogyan kell adózni azután, hogy az USA felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt