Gazdaság

Ismét emelkedik a gáz világpiaci ára

Ismét emelkednek a gázárak az alacsonyabb kínálat, illetve az ellátást érintő kockázatok miatt. Talán a legnagyobb aggodalom most az, hogy Izrael Hamász elleni harca regionális konfliktussá alakulhat – írta meg a Magyar Nemzet.

Ismét emelkedik a gáz világpiaci ára
Izrael maga is szállít gázt Európába (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Koen Van Weel

Egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy mi történt a Balticconnectorral. Egy norvég szeizmológiai szervezet robbantást észlelt, a finn hatóságok szerdán azt közölték, hogy a sérült vezeték mellett „külső nyomokat” találtak a tengerfenéken. Ugyanakkor egy nyomozó azt nyilatkozta, hogy a kárt „mechanikus erő” okozta – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Hortay Olivér.

A Századvég szakértője arra is emlékeztetett, hogy a 2020-ban üzembe állított vezeték évente 2,6 milliárd köbméter gáz szállítására alkalmas, ami a két ország gázfogyasztásához képest nagy mennyiségnek minősül, de Európa szempontjából kicsinek.

Az áremelkedések fő oka tehát nem ez, hanem az izraeli válság, amely akár regionális háborúvá is szélesedhet. Márpedig a Közel-Kelet békéje mindennél fontosabb, ha a fosszilis energiahordozókról van szó.

Ennek kapcsán a Hortay Olviér felidézte, hétfőn az izraeli energiaügyi minisztérium biztonsági aggályokra hivatkozva utasította az amerikai nagyvállalatot, a Chevront, hogy ideiglenesen függessze fel a Tamar-mezőn folyó tevékenységet. Ennek komoly hatása lehet, mivel a Tamar Izrael több mint húszmilliárd köbméteres éves gáztermelésének mintegy felét adja. Míg az izraeli gáz nagy részét belföldön fogyasztják el, körülbelül egyharmadát csővezetéken exportálják Egyiptomba és további piacokra. Izrael emellett fontos LNG-gázszállítója Európának.

Kapcsolódó írásaink