Gazdaság
Rendkívül értékes érmékkel rukkolt elő a Magyar Nemzeti Bank

Az emlékérme bemutatásán Gál Sámuel bencés szerzetes azt emelte ki, hogy I. András (1046-60) folytatta a Szent István által megkezdett munkát, megerősítette a kereszténységet, az általa alapított tihanyi apátság pedig gazdasági és kulturális szempontból is jelentős szerepet töltött be a Magyar Királyság életében.
Az említett „országépítő” jelzőt I. András király az utókortól azért kapta, mert ő vetett véget a Szent István halálát követő háborús időszaknak, és közben sikeresen megőrizte az ország függetlenségét. A tihanyi bencés monostort 1055-benalapította, az ebből az alkalomból kiadott oklevele pedig az első eredetiben fennmaradt hazai oklevél. A dokumentum ráadásul magyar szavakat is tartalmaz. Az uralkodó sírhelye az apátság altemplomában található.

Az „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” sorozat aranyból készült darabjai kivételesen alacsony példányszámban (500) jelennek meg. Az ezüst és színesfém vereteket ugyanakkor 5000-5000 darabban adják ki.
Az emlékérmék előlapját az uralkodó által veretett úgynevezett második típusú ezüst dénáréról mintázták, de egyúttal a tihanyi apátság alapítólevelét is megidézi. A felirata: „REX ANDREAS”. A hátlapra, hasonló stílusban, I. András idézőpecsétje került. Mindhárom emlékérme átmérője 34 milliméter, a szélük sima, és az olvasható rajtuk, hogy „ANDREAS DEI GRACIA VNGARIORUM REX”, vagyis „András, Isten kegyelméből a magyarok királya”.
Az emlékérméket Szilos András iparművész tervezte, és a Magyar Pénzverő Zrt. gyártja és forgalmazza 2023. augusztus 22-től a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a webáruházában (https://www.penzvero.hu/). Az arany emlékérmék vásárlási lehetőségét közjegyzői sorsolással koordinálják.