Gazdaság

Nőtt az utazási kedv és a biztosítások díja

Az utazási kedv a megkötött biztosítások száma alapján csaknem 30 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában éves összevetésben, az utasbiztosítások átlagdíja pedig 0,6 százalékkal emelkedett ebben az időszakban – közölte a Netrisk pénteken.

Nőtt az utazási kedv és a biztosítások díja
Belföldi utakra kevesebben kötnek utasbiztosítást, de ugyanúgy hasznos lehet
Fotó: MH

Az online biztosításközvetítő elemzése szerint csak júniusban pedig több mint 30 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek a vakációra indulók a biztosítási alkuszon keresztül.

A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy az utasbiztosítások 85 százalékát autós és repülős utakra kötötték júniusban az érintettek. A múlt évhez képest változás, hogy tavaly júniusban az autósok és a repülősök aránya 30 és 50 százalékos volt, míg az idén 41–44 százalék, tehát az autós utazások aránya emelkedett.

Az utasbiztosítások 30 százalékát júniusban tengerparti nyaralásra kötötték, és ugyancsak 30 százalék a külföldi városlátogatások aránya, ezek a legnépszerűbb alternatívák az utasbiztosítást kötők körében.

A júniusi utasbiztosításokat átlagosan alig több mint 6 napra kötötték. Autóval átlagosan 7 napnál kissé kevesebbre, a buszos, vonatos utakon pedig alig több mint 5 napos nyaralásra indultak a külföldre látogatók, míg a repülős utaknál már majdnem 8, a hajós utaknál 9 napra szól a biztosítás.

Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: az utasbiztosításoknál visszafogott árnövekedés látható. A díjak idén átlagosan mindössze 0,6 százalékkal nőttek a Netrisk oldalain az erős versenynek és a széles termékpalettának köszönhetően, míg a piacon 7 százalékos növekedés volt jellemző. Az idén júniusban az utasbiztosítások átlagdíja elérte a 12 ezer forintot – ismertette.

Kapcsolódó írásaink