Gazdaság
Magyar siker a tudományos versenyek világbajnokságán Dallasban

Az Egyesült Államok-beli Dallasban pénteken ért véget az International Science and Engineering Fair, a tudományos versenyek világbajnoksága, amelyen a Magyarországot képviselő Barna Benedek László, a budapesti Szent István Gimnázium végzős diákja különdíjban részesült.
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett hazai verseny szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy ez a világ legszínvonalasabb versenye az ifjú tudósok számára.
Barna Benedek László „UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz" projektjéért az International Council on Systems Engineering – INCOSE különdíjában részesült, ami egy egyéves diáktagság, és részvétel a Nemzetközi INCOSE konferencián. Barna Benedek László, a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa, mérnöki technológia kategóriában mutatta be a zsűrinek és az érdeklődőknek szaktudását. Az UV-Covbel egy olyan orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés, amely a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligandalapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV-led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, ami hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián hangsúlyozta, hogy a világbajnokság összes résztvevője győztes, hiszen csak a legkiválóbb ifjú tudósok, mérnökök és kutatók kvalifikálhatták magukat a versenyre, közel 1700-an a világ 49 államának és 64 országának képviseletében. A magyar csapat tagja volt Kovács Nóra Anna, a János Zsigmond Unitárius Kollégium kiváló diákja is, aki szintén a MISZ által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa.
A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőigazgató-helyettese vezette.