Gazdaság

Magyar mintagazdaság Szlovéniában

Az istállójavítás és a szőlőültetés van soron

Hamarosan megérkeznek az első állatok a bánutai mintagazdaságába. A projekt létrehozására a muravidéki magyar csúcsszervezet 2021-ben nyert állami támogatást.

Magyar mintagazdaság Szlovéniában
Elkezdődött a szántás, első körben spárga kerül a földbe (Képünk illusztráció)
Fotó: MH archív / Katona László

Beindult a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségének (MMNÖK) bánutai mintagazdaságában a termesztés, s a meglévő csapat folytatja a fejlesztések tervezését. Mint a szlovéniai nemzettestvéreink hetilapja, a Népújság megírta, a héten elültettek tízezer spárgapalántát, most az istálló javítása és az állattartás beindítása következik. Ezt követően pedig a szőlőtermesztés megalapozása indul el a Hosszúfalu-hegyen. Az idei évre 1,3 millió euró áll rendelkezésre a beruházásokra.

A Bánutára tervezett mintagazdaság létrehozására a muravidéki magyar csúcsszervezet 2021-ben nyert állami támogatást, s a projekt – némi csúszással – most jutott el olyan fázisig, hogy elkezdődhet a termelés. Az első, némileg túlméretezett célok visszafogása után a gazdaság könnyebben szolgálhatja a küldetését. Az első ültetvények nagysága eléri az egy hektárt.

A mintagazdaság a közösség gazdasági alapjának serkentési programját bővíti ki. Megvalósítására a 2021-2024-ig terjedő négyéves időszakban ötmillió euró (1,875 milliárd forint) áll rendelkezésre. A támogatási keretet – évekre lebontva – a Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmezési Minisztérium biztosítja.

Az MMÖNK tavaly a mintagazdaság létrehozásához 915 ezer euró(343 millió forint) értékben megvásárolta a Cuk-gazdaságot Bánután, majd a projekt keretében tavaly megszerezték még a Rozsmán-pincészetet a Hosszúfalu-hegyen 130 ezer euróért (48,750 millió forint). Vettek ezen túl még három traktort és más mezőgazdasági felszereléseket is, de ezt a termelési programokra tekintettel újabbakkal is bővíteni kell.

Kapcsolódó írásaink