Gazdaság

Legyen minden fesztiválon bringás menü!

Már több fesztiválon féláron kapták az ebédet azok, akik kerékpárral érkeztek a balatoni régió eseményeire. A bringásoknak kitalált menü elkészítésére a tó környékének egyik ismert séfjét, Varga Lászlót kérték fel, aki a legutóbb Blues Bike and BBQ nevet adta a finomságnak.

Legyen minden fesztiválon bringás menü!
A bringás menü
Fotó: Balatoni Turizmus Szövetség

A Veszprémi Blues Fesztivál vendégei az ínyencséget egy food truckban kóstolhatták meg. A bringás menü különlegessége az volt, hogy az étel csomagolására egy QR kódot is elhelyeztek, amelyek olyan balatoni éttermek honlapjára vezettek amelyek egész évben nyitva vannak, és könnyen elérhetők egy túra alkalmával Veszprémből is.

Varga László szerint nincs jobb vendég, mint a messziről érkezett bringás turista. „Aki kerékpárral jön, az a hosszabb út után meg is éhezik. Nemcsak az útvonalát, de azt is megtervezi, hogy hol pihen és étkezik. A tudatos utazó pedig nem akar akármit elfogyasztani. Ez adta az ötletet, hogy a Veszprémi Blues Fesztiválra olyan ételeket készítsünk, amelyek különlegesek és illenek a rendezvény tematikájához. A Blues Bike and BBQ menü alapját olyan ételek képezték, amelyeket a zenei stílus egyik fellegvárában, Louisianában is szeretnek. Ilyen például a A po’ boy elnevezésű szendvics” – mondta Varga.

Az eredeti szendvics töltelékét hagyományosan, marhasülttel, sült sonkával, rántott garnélával, sült rákkal, sült harcsával, louisianai meleg kolbásszal, hasábburgonyával, sült csirkével készítik. De néha aligátor, kacsa és nyúl is kerülhet az összetevők közé. Mindezt pirított, meleg francia kenyér közepébe tálalják, forró sajttal és salátával „fűszerezve” kerül a vendég elé. Vargáék ezt a szendvicset egy kicsit „magyarosították”, a hazai közízléshez és a balatoni borok ízvilágához igazították a bringás szendvics összetevőit, mondta a balatoni séf.

Hamarosan újabb fesztiválokon is készítenek kerékpárosoknak menüt. Az akciótól azt várták a szervezők, hogy tovább emelkedik a balatoni régióban azoknak az aktívabb turistáknak a száma, akik kedvet kapnak ahhoz, hogy nyeregbe szálljanak és felfedezzék a Balaton kulináris lelőhelyeit – áll a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményében.

A szervezet szerint a bringás csapatok egyre nagyobb számban jelennek majd meg minden nagyobb fesztivál alkalmával.

Jó hatással lesznek a régió turizmusára azok a koncertek, amelyeket például az új rendezvényhelyszínen, a veszprémi GyárKertben szerveznek meg. Itt május 5-től a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként olyan nemzetközi világsztároknak adnak otthont, mint a Kraftwerk, Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, Paolo Nutini, Steve Aoki, vagy Papa Roach és Hollywood Undead. Ugyanakkor nem csak Veszprém segíthet fellendíteni a bringás turizmust.

Nagy rohamra számítanak már most az elektromos kerékpárok kölcsönzésénél augusztusban is, amikor például a Paloznaki Jazzpikniket rendezik meg. A település közel van a tóhoz, de autóval a parkolás meglehetősen nehéz, ezért sokan biztosan kerékpárra pattannak majd ebben az időszakban is.

A Balatoni Turizmus Szövetség most azt szorgalmazza, hogy ezeken a helyeken is kapjanak majd a bringások olyan menüt, amelyet kedvezményesen vásárolhatnak meg. Az akcióval az egészséges táplálkozás és az aktív turizmus összefüggéseire szeretnék ráirányítani a figyelmet – mondta Éskovács Péter, a szervezet munkatársa.