Gazdaság
Demkó Attila: Az USA nem tud kizárólag Ukrajnára koncentrálni
Európa pedig már kimerült a támogatásokban

Időközben a Pentagon bejelentette: felülvizsgálják azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz. Szakértők szerint az ügy számos kérdést felvet. Az internetre felkerült titkos iratok szerint az Oroszország és Ukrajna közötti háború várhatóan 2024-ig fog tartani, amiből egyik fél sem kerülhet ki győztesen, azonban egyikőjük sem lesz hajlandó tárgyalni a konfliktus befejezéséről.
A dokumentumokban megemlített nyugati különleges műveleti erők minden bizonnyal kiképzésben vesznek részt, vagy segítenek az ukránoknak a felderítésben.
Nehéz elképzelni ugyanakkor, hogy ezek az egységek a fronton harcolnának, hiszen egykettőre jönnének a veszteségek, amit nagyon nehéz lenne eltitkolni – mondta Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője az M1-en. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, harcolhatnak nyugati katonák, de ők minden bizonnyal „letették a nyugati egyenruhát”.
A kínaiak Oroszországnak nyújtott segítségével kapcsolatban a szakértő elmondta, elsősorban lőszerekről lehet szó. Ha nem is közvetlenül, de Észak-Koreán keresztül Kína könnyedén el tud juttatni az orosz fegyverekkel kompatibilis lőszereket szövetségesének.
A dokumentumok jó részét nem látjuk, csak híreket hallunk róluk – szögezte le Demkó Attila. Amely iratokhoz közvetlenül hozzá lehet férni, azok azt mutatják, hogy ukránok és az amerikaiak is abban érdekeltek, hogy késleltessék az ukránok tervezett ellentámadását, ugyanis, ahogy a szakértő fogalmazott, vannak olyan dandárok, melyek még meg sem kapták még az eszközeiket, így lehetetlen ezekre kiképezni a katonákat. Vagyis a felkészültségük hagy kivetnivalókat maga után.
Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint az Egyesült Államoknak vannak egyéb érdekei is a világban, nem tud kizárólag Ukrajnára koncentrálni, Európa pedig már kimerült a támogatásokban, vagyis ha ez az offenzív erő most nem nyer, akkor újabb erőket kellen kiállítani és felfegyverezni, ami már komoly problémát jelenthetne az amerikaiaknak, akik egyébként is megosztottak az ügyben, hiszen a demokraták és a republikánusok is máshogy látják a kérdést.
Előbb-utóbb a kifáradás tárgyalóasztalhoz ülteti majd a feleket – vélekedett a szakértő. Megjegyezte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök van a legnehezebb helyzetben, hiszen ő teljes győzelmet ígért, ráadásul a nyugati hatalmak is biztatták őt ebben.