Gazdaság

Lehet tenni a műanyagszemét-áradat ellen

Ha nem teszünk kellő lépéseket, 2040-re évente körülbelül kétszáznegyvenmillió tonna rosszul kezelt műanyag-hulladék keletkezik majd a Földön. Ez a mutató 2016-ban „csak” kilencvenmillió tonna volt.

Lehet tenni a műanyagszemét-áradat ellen
Mindennapi jelenet Banglades fővárosában, Dakkában
Fotó: NurPhoto via AFP/Ahmed Salahuddin

Reménykeltő összeállítást közölt a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature a műanyag-szennyezés kérdésköréről. Mint a cikkben olvasható, a franciaországi Clermont-Ferrand-i telepen egy Carbios nevű cég olyan technológiát tesztel, amely állítása szerint a világ első enzimatikus újrahasznosító üzemének alapját fogja képezni. A beruházás a tervek szerint még idén elindul, és 2025-ben fordul termőre. A projektben genetikailag módosított enzimeket használnak a polietilén-tereftalátnak (PET) nevezett, általános műanyag lebontására.

A folyamat végén a kiinduló állapottal megegyező tulajdonságú műanyagok hozhatók létre – akár korlátlan időn át.

Min Jiang, a kínai Nanjing Műszaki Egyetem biokémiai mérnöke és csapata szintén olyan enzimek felkutatására összpontosított, amelyek képesek lebontani a műanyagokat. A kollektíva szemétlerakókat, szennyezett erdőket és óceánokat keresett föl azért, hogy ilyen mikroorganizmusokra bukkanjon.

Jiang csoportjának egyik fő célja a poliuretánok, a szigetelésekben, bútorokban, cipőtalpokban és más, mindennapi termékekben használt műanyagok enzimatikus újrahasznosításának kidolgozása volt. Eddig a csapat több mint húsz mikrobát azonosított, amelyek le tudják bontani a poliuretánokat, és laboratóriumi körülmények között vizsgálják ezen organizmusok enzimjeit.