Gazdaság
Nem ingott meg a turisták bizalma Törökországban

Utazni már majdnem teljesen szabadon lehet újra világszerte, az Egyesült Államok is a várakozások szerint májustól enyhít az oltásokkal kapcsolatos feltételein a beutazók esetében. Az idei nyár már olyan lehet, mint a koronavírus előtti időkben, legalábbis ezt ígéri az előfoglalási időszak kiemelkedő forgalma.
A törökországi földrengések után rövid időre megtorpantak a nyári tengerparti foglalások, de gyorsan visszatért a kereslet, élénk az érdeklődés a rendkívül kedvelt mediterrán turistaparadicsomok iránt – erről Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője beszélt a VG Podcast stúdiójában.
A MUISZ szóvivője elmondta, hogy az előjelek alapján nagyon bizakodó a szakma a nyarat illetően.
A nagy áremelések 2022-ben voltak, akkor 15-20 százalékkal emelkedtek az árak 2021-hez képest, idén pedig további ötszázalékos az átlagos drágulás, és nem várható, hogy lejjebb mennek az árak.
Legnagyobb mértékben a repülőjegyek ára emelkedett, jellemzően 30-40 százalékkal.
A klasszikus tengerparti nyaralóhelyek változatlanul a legkeresettebbek a magyarok körében, Horvátország rendületlenül népszerű, ráadásul idén lökést adhat a keresletnek, hogy egyszerűbb lesz a bejutás közúton oda.
Mindeközben nem csökken az érdeklődés Görögország iránt sem, és nagyon keresett Spanyolország, valamint Olaszország az immár örök sláger Törökország mellett. Utóbbi a négy-öt csillagos szállodák által nyújtott all inclusive ellátás miatta családosok körében kiemelkedően kedvelt a tervezhető, kiszámítható költségek miatt.
Fokozatosan kezd visszatérni Tunézia a nyaralási toplistákra, egy ideig nehezen talált magára az ország, ahol ugyancsak sok szálloda kínál all inclusive ellátás.
A tengerpartokon az egyhetes turnusok a jellemzők, a nyaralás ára nagyon széles skálán mozog, ellátástól, a szállás kategóriájától és a helytől is függően.
Érdemes a repülős egyhetes tengerparti nyaralást fejenként 400 ezer forinttal tervezni – mondta Bakó Balázs, hozzátéve, hogy ennél olcsóbban is lehet foglalni, ha apartmanba, önellátása vagy reggelivel, félpanzióval, egyéni utazással vagy egyéni szervezésben utaznak, bár utóbbira nincs garancia, az irodák nagy tömegben olcsóbban tudnak szálláshelyeket vásárolni.
Egyre többen tapasztalják, hogy aki későn foglal, magasabb árakkal találkozik, vagy egyszerűen már nem kap helyet a tervezett időpontra.