Gazdaság
Ennyit költhet a magyar idén húsvétkor
Idén 5 százalékkal alacsonyabb azoknak az aránya (20 százalék), akik ismerősöket, rokonokat terveznek otthonukban vendégül látni az ünnep alatt - derül ki a GKID 1700 fő körében zajlott, a hazai felnőtt korú internetezőkre reprezentatív felmérésből.
A húsvéti szokások közül a legnépszerűbb a hagyományos húsvéti menü fogyasztása, a válaszadók 56 százaléka fog ezzel ünnepelni. Minden negyedik felhasználó készül tojásfestéssel, vagy kalács, sütemény készítésével, locsolkodásban pedig 31 százalékuk működik közre akár locsolóként, akár meglocsoltként. A hazai internetezők 15 százaléka szervez tojásvadászatot – minél több gyermek van egy családban, annál magasabb az így ünneplők aránya - számolt be a Pénzcentrum.
Azt írják, tartós élelmiszerre (például tormára, mustárra, üdítőre) a legtöbben (35 százalék) bruttó 5-10 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, friss élelmiszerre (sonka, tojás, zöldségek) viszont 10-20 ezer forintot szán a legtöbb (37 százalék) válaszadó, takarító, tisztítószerre 5 ezer forint alatti összeg ráfordítása a legjellemzőbb (39 százalék). Ajándékba szánt játékra a legtöbben (37 százalék) 5-10 ezer forintot költenének, ahogy műszaki cikkre (30 százalék) és könyvre (49 százalék) is.
A teljes felmérés IDE kattintva érhető el.