Gazdaság

Meg kell javítani az Északi Áramlatot Szászország kormányfője szerint

A vezetékekre ismét szükség lesz

Németországnak meg kellene javítania az Északi Áramlat gázvezetékeket, amíg még lehetséges – érvelt Michael Kretschmer, Szászország tartományi miniszterelnöke, írja az Oroszhírek.hu.

Meg kell javítani az Északi Áramlatot Szászország kormányfője szerint
Fotó: Northfoto

A politikus felvetette, hogy a tavaly szeptemberben felrobbantott vezetékekre ismét szükség lesz abban az esetben, ha Németország és Oroszország az új moszkvai vezetés alatt normalizálja kereskedelmi kapcsolatait.

„Az energiapolitikában minden arról szól, hogy nyitva kell tartani a lehetőségeket” – mondta Kretschmer a német Focus magazinnak adott, vasárnap megjelent interjúban.

„Ha Putyin távozik, a gázvezeték egy utód számára is lehetőséget jelenthet arra, hogy helyreállítsa velünk a gazdasági kapcsolatokat” – tette hozzá a tisztségviselő, aki azt jósolta, hogy erre körülbelül öt éven belül sor kerülhet.

Kapcsolódó írásaink