Gazdaság
Hortay Olivér: Gyülekeznek a sötét felhők a pénzügyi szektor fölött - VIDEÓ

Hortay Olivér ismertette, hogy a közelmúltban egy hét alatt két amerikai pénzintézet is bedőlt, a svájci globális nagybank Credit Suisse-nek pedig veszélyhelyzeti mentőövre volt szüksége. Hiába próbálta Joe Biden amerikai elnök nyugtatni a kedélyeket, a Moody's az egész amerikai bankrendszer kilátásait lerontotta.
Hozzátette, hogy ugyan a hitelminősítő kevésbé látja kockázatosnak az európai bankok helyzetét, sokaknak így is eszébe jutnak a 2008-ban történtek. Viszont ezúttal a fő problémát elsősorban a külső tényezők okozzák, hiszen a megemelkedett inflációra a jegybankok agresszív kamatemeléssel reagáltak.
Az elemző közölte, hogy az új helyzet két kedvezőtlen folyamatot is beindított. Egyrészt a vállalatok finanszírozása drágává vált, ami egyre több betétest arra kényszerít, hogy kivegye a pénzét a bankból. Másrészt a növekvő kamatok hatására leesett azoknak a befektetéseknek az értéke, amelyekben az érintett bankok a pénzük jelentős részét tartották.
A betétesektől érkező növekvő készpénzigény tehát a befektetések korai értékesítésére kényszerítette a bankokat, amit csak alacsony áron tudtak megtenni, így hirtelen nagy veszteségük keletkezett – jelentette ki Hortay Olivér.
Megjegyezte, hogy korai bankválságról beszélni, köszönhetően az állami beavatkozásoknak. Az amerikai kormány ugyanis garanciát vállalt a betétek kifizetésére, így sikerült elkerülni hogy olyan pánik alakuljon ki, amellyel bankok dőltek volna be.
A svájci központi bank pedig hitellel segítette ki a Credit Suisse-t.
Zárásképp kiemelte, hogy az eseményeknek két tanulsága van: egyrészt a szankció okozta károk nem várt helyeken ütik fel a fejüket, másrészt az állami mentőcsomagok árát végső soron ugyanúgy az adófizetőknek kell megfizetniük ahogyan az áremelkedést is.
A teljes videót itt lehet megtekinteni: