Gazdaság

Matolcsy György: 2021-ben negatív gazdaságpolitikai fordulat indult

„Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben”

A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, „eleresztette az egyensúlyt", és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

Matolcsy György: 2021-ben negatív gazdaságpolitikai fordulat indult
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke előterjesztőként felszólal az MNB 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az MNB 2021. évről szóló határozati javaslat együttes általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 8-án.
Fotó: MTI/Kovács Attila

A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat.

„Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben” – mondta Matolcsy György.

Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható – értékelt.

Matolcsy György azt mondta: vannak, akik felvetik, hogy a jegybank elnöke sértődött, frusztrált, „összeveszett a miniszterelnökkel”. Azonban ez nem így van, „elvi ellentét van a kormány és a jegybank között” - jelentette ki.

Hozzáfűzte: az MNB-nek kötelessége az infláció elleni küzdelem és ehhez várja a kormány segítségét.

Matolcsy György felidézte: 2010 és 2013 között Magyarország a gazdaságpolitika fordulatával végrehajtott egy nagyon sikeres reformprogramot, beállították a költségvetés egyensúlyát, új adórendszert vezettek be, valamint célként tűzték ki egymillió új munkahely megteremtését 10 év alatt.

Elmondta: ezért az MNB teljes monetáris politikai fordulatot hajtott végre, de amíg a jegybank „kötelezően rálépett a fékre, addig a kormány nem kötelezően rálépett a gázra”.

Matolcsy György emlékeztetett: korábban, a koronavírus-járvány idején sikeresen kezelte a válságot együtt a kormány, a jegybank, a bankrendszer, az üzleti szektor és a családok, a válságkezelést tizennégy hónap alatt megoldották.

Azt mondta: miután volt egy sikeres évtized, és miután sikeresen kezelték a Covid-válságot, az MNB „teljes mellszélességgel ráfordulhatott az új válság megelőzésére, az infláció kezelésére”. A kormány azonban nem így gondolta, és ezzel a korábbi évtized sikere, az egyensúlyi növekedés megbomlott - tette hozzá.

Úgy vélte, jelenleg Magyarország két nagyon erős kihívás előtt áll: az egyik a felzárkózási kihívás, a másik pedig az inflációs.

Kifejtette: a felzárkózási kihívás azt jelenti, hogy míg 2019-ig egy sor országot megelőzött Magyarország, mostanra több visszaelőzte. Sok mindent megoldottak a 2010-es évtized elején, de utána „reformsivatag” alakult ki, reformok nélkül azonban nincs fenntartható növekedés - jelentette ki.

Matolcsy György kiemelte: bár az MNB elemzéseivel szeretett volna „a kormány szívére és agyára hatni, hogy indítsa meg a szükséges reformokat, ez nem történt meg”.

Az MNB elnöke tanulságként említette, hogy a múlt stratégiai hibái akár tíz évre is árnyékot vetnek, hogy világos célt kell kitűzni, hogy az nyer, aki a válságot reformokra, átalakításra használja fel, valamint hogy a régiók együtt mozognak.

Gazdasági bizottság: A jegybank eleget tett törvényi feladatainak

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke felszólal az MNB 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az MNB 2021. évről szóló határozati javaslat együttes általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén
Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke felszólal az MNB 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az MNB 2021. évről szóló határozati javaslat együttes általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: MTI/Kovács Attila

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke elmondta: a testület szerint a beszámoló megfelel a jogszabályi követelményeknek, hiszen számot ad a feladatokról, a monetáris politikáról és a felügyeleti tevékenységről.

Annak tartamát úgy összegezte: a jegybank 2021-ben is eleget tett törvényi feladatainak, teljesítette céljait, programjai pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő legyen.

Azt is mondta: a kormány 2020-ban jó döntéseket hozott a Covid utáni kilábalás érdekében, és a nemzeti össztermékhez képest a legerősebb újraindítási programot vezette be Európában, amelynek 2021-re már egyedülálló növekedés lett az eredménye.

Eközben a jegybank kamatemelési ciklust indított, és a kormánnyal egyeztetve 11 ezer milliárd forintot bocsátott a gazdaság rendelkezésére két év alatt, ami a magyar gazdaság történetének legnagyobb támogatási programja volt.

Megemlítette, hogy a hazai bankrendszer az elhúzódó járványhelyzetben is stabil volt. A bankok folyamatosan biztosítani tudják a szükséges forrásokat, továbbra is dinamikusan bővült a hitelállomány. A hazai háztartási hitelezés bővülése jelenleg az egyik legmagasabb az unióban - mondta a bizottsági elnök.

A jelentést követően vezérszónoki felszólalásokkal folytatódott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentésének megvitatása az Országgyűlés szerdai ülésén.

Fidesz: A jegybank színes portfóliót alakított ki

Witzmann Mihály (Fidesz) a felszólalásában kitért arra, hogy a magyar gazdaság a járvány harmadik hulláma alatt is bővülni tudott, újraindításához az unió élvonalába tartozó átoltottsági szint megfelelő alapot adott. Azt mondta: a GDP éves alapon 0,7 százalékponttal haladta meg a válság előtti szintjét. Eközben a nemzetközi termelési láncok zavarai lassították a folyamatokat.

A politikus rámutatott arra is, hogy a költségvetési hiány és az államadósság 2021-től csökkenő pályára állt.

Ismertette, hogy a jegybank 2021-ben monetáris fordulatot hajtott végre. Ugyanakkor mérföldkőnek nevezte, hogy az Országgyűlés Európában elsőként adott a Magyar Nemzeti Banknak „zöld mandátumot”, amelynek segítségével hatékonyan támogathatta a zöld átmenetet.

Mint mondta, legkésőbb az évtized végére olyan pénzügyi rendszer alakulhat ki, amely figyelembe veszi a zöld szempontokat. Szólt a lakáshitelek piacáról, ahol két kezdeményezése is volt a jegybanknak.

Kiemelte az MNB ismeretterjesztő tevékenységét és kapcsolódva a fogyasztóvédelmi célokhoz elmondta: Pénzügyi Navigátor néven komplex tájékoztató rendszert alakítottak ki a lakosság számára.

Witzmann Mihály összegezve a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét, úgy fogalmazott: a mandátumaiból adott feladatokon kívül színes portfóliót alakított ki, például a digitalizáció fejlesztése, a lakossági tájékoztatás és a zöld hitelprogram terén.

DK: Fontos a tájékoztatás

Dávid Ferenc (DK) felszólalásában kifogásolta, hogy a magyar társadalmat a folyamatokról nem tájékoztatták.

KDNP: A jegybank tegye a dolgát!

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka az Országgyűlés és a kormánypártok részéről azt az elvárást fogalmazta meg, hogy jegybank tegye a dolgát és segítse a kormányt és a parlamentet a szankciós infláció visszaszorításában.

Fontos, hogy év végére egyszámjegyűre „vágják vissza” az inflációt - jelezte.

Felidézte, hogy a Covid-járvány után Európa éllovasa lett Magyarország a gazdasági újranyitást tekintve. 2021-ben minden korábbi rekordot megdöntve 7,1 százalékos GDP-növekedés valósult meg. A Gyurcsány-kormány idején az államháztartási hiány volt 7 százalék feletti - jegyezte meg. Hozzátette: eközben az átlagos növekedés az unióban 5,3 százalékos volt.

A kiugróan magas gazdasági növekedés eléréséhez a jegybank intézkedései és programja is hozzájárultak - mondta.

Kitért arra, hogy a válságkezelés elősegítése érdekében a jegybank az említett évben az eredménytartalékából 250 milliárd forint osztalékot fizetett be a központi költségvetésbe, és a jegybanki programok is növelték az államháztartás bevételeit.

A jegybank bevetette eszköztárát az infláció elleni küzdelemben, de az összetett, globális gazdasági válsághelyzetben nem sikerült győzelmet aratnia - értékelt.

Emlékeztetett: a magyar kormány 2021 őszén a magyar emberek védelme érdekében bevezette az árstopok politikáját, először hat alapvető élelmiszerre, majd tovább két termékkel bővítette.

Nacsa Lőrinc szólt arról is, hogy a magyar autósokat egyedülálló módon 13 hónapon át védte a benzinárstop.

A KDNP-s politikus rámutatott: a tavaly kitört háború új kihívásokat hozott, beléptünk a veszélyek korába. A brüsszeli energia szankciók háborús és szankciós inflációt generáltak és energiaválságot idéztek elő, az intézkedések 4000 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből tavaly - mondta.

Megjegyezte: az inflációt idén talán teljes mértékben nem tudják megszüntetni, mert okai nem Magyarországon vannak, s bár nem mindenben értenek egyet a jegybankkal, de közös a harc, egymásra vannak utalva az infláció elleni küzdelemben.

Végül képviselői felszólalásokkal folytatódott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentéséről szóló vita az Országgyűlés szerdai ülésén

Fidesz: Indokolt a lakásállomány felújítása

Herczeg Tamás (Fidesz) arról beszélt: 2020-ban épült a legtöbb, 25 ezer lakás az elmúlt időszakban. Mint mondta: 2,1-2,2 közt van az egy lakásra jutó lakók száma, ennek alapján a szakemberek szerint nincs lakáshiány az országban. Azonban indokoltnak és szükségesnek látja a lakásállományt felújítani.

Zárszó

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke azt mondta: a jegybank egy sikeres országot, sikeres nemzetgazdaságot és egy folyamatosan felzárkózó Magyarországot szeretne látni.

A jegybank politikája stabilitást, biztonságot és esélyt jelent arra, hogy egy olyan reformkörnyezetet alakítsanak ki, amellyel a magyar gazdaság a 2010-es évtized után a 2020-as évtizedben is képes lesz egy valóban „nehezített pályán”, egy veszélyes időszakban folytatni gazdasági felzárkózását.

Az inflációról szólva jelezte: 2017-2021 közt az átlagos infláció a jegybank által kitűzött három százalék volt, majd ezután rövid idő alatt két válsághelyzettel - koronavírus-járvány, ukrajnai háború - is szembesült az ország, amelyeknek komoly következményei voltak a globális inflációs folyamatokra is.

Hozzátette: a világon ma több mint 50 országban van kétszámjegyű infláció.

Az MNB legfontosabb célja az infláció letörése, ennek kell alárendelni a gazdaságpolitika minden elemét, mert ha magas az infláció, az gátolja a növekedést és a gazdasági felzárkózás esélyét. Ehhez fegyelmezett és szigorú monetáris politikára van szükség - emelte ki.

Kitért a termelői költségek feletti fogyasztói árazás elleni fellépés fontosságára - amelyre korábban az MNB hívta fel a figyelmet -, mert a profit húzta infláció 2022 második felében akár három százalékponttal is emelhette az inflációt.

Virág Barnabás felhívta a figyelmet a pénzpiaci stabilitás jelentőségére, a koronavírus-járvány után másfél év alatt sikerült a 2019-es szintet elérni. A jegybank 11 ezer milliárd forintot biztosított a válságkezelésre, ez a hazai gazdaság szereplőinek széles körét elérte, és időközben befizetett 600 milliárd forint osztalékot - ismertette.

Hangsúlyozta: összességében a válságkezelés a koronavírus-járvány után gyorsan megtörtént, és ez jelentős tartalékot ad a jövőt illetően is.

Arról is beszélt, hogy az infláció letörésére irányuló monetáris politika hasonló hatással lesz a lakáspiaci árakra is. Az elmúlt négy-öt-hat év gyors lakásár-emelkedése a következő időszakban meg fog állni, és a lakbérek növekedési üteme is megtorpan - mondta.

Kapcsolódó írásaink