Gazdaság
Górcső alatt a hazai élelmiszer-biztonság
Az agrárminiszter a XXI. Századi Intézet műsorának vendége volt

A miniszter a félórás adásban a hazai élelmezésbiztonság és a klímaváltozás természeti hatásairól és a globalizáció szerkezetváltásáról beszélt. Rámutatott, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, miként az élelmiszer-termelés önállósága is.
A tiszta, olcsó, környezetkímélő és helyben könnyen hozzáférhető élelmiszer aranyat ér: akár a lakosság folyamatos élelmiszer-ellátásának minőségére, akár mennyiségére gondolunk.
Nagy István agrárminiszter szerint annak következtében került a közgondolkodás fókuszterébe az élelmiszerellátás, hogy előbb a koronavírus-járvány miatt lezárultak a határok, és ezáltal az áruk sem tudtak közlekedni, majd a brüsszeli szankciók következtében az energiaárak az egekbe szöktek, amit tovább tetézett a legutóbbi évben átélt, történelmi mértékű aszály.
Ennek kapcsán a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy érezhetően „ránk rúgta az ajtót az éghajlatváltozás", ami a fenti
problémákkal kiegészülve újragondolásra késztetett mindent. A kukoricatermelés terén például úgy járt Magyarország, hogy kevesebbet tudott megtermelni, mint amennyire szüksége lett volna, és emiatt behozatalra kényszerültünk. Az önellátás kérdésében azonban Nagy István szerint a legfőbb gondot az jelenti, hogy importra szorulunk azon energiaforrások tekintetében, amelyeknek a segítségével előállítjuk az élelmiszert. Példaként említette a
műtrágya és a különböző adalékanyagok kérdését.
Nagy István szerint immár látható az a folyamat, hogy az energiaárak mérséklődésének következtében elindultak lefelé az árak a boltokban, a nagy- és kiskereskedőláncok sorra jelentik a termékek árának csökkenését.
Amint a háború véget ér, és a bizonytalanság megszűnik az emberek életében, az infláció is kezelhetővé válik, ami rendkívül fontos a kormányzat számára, hiszen fontos célként tűzte ki, hogy az év végére egyszámjegyűvé lehessen csökkenteni ennek mértékét. Az agrárminiszter emellett kiemelte a kormány azon, prioritások közé sorolt vállalását is, hogy az alapanyag-termeléstől kezdve a feldolgozáson át a nagy- és kiskereskedők forgalmazásáig többségében minden munkafolyamat magyar kézben összpontosuljon.
A génmódosított élelmiszerek kapcsán Nagy István úgy vélekedett, hogy Magyarország zászlóvivője annak a küzdelemnek, hogy génmódosítás nélküli élelmiszerellátást tudjunk biztosítani egész Európában. Jelenleg azon folyik a vita, hogy a modern génszerkesztések minek minősülnek, például nemrégiben született egy Európai Bírósági döntés arról, hogy a precíziós növénynemesítést, vagy a mRNS-es technológiát is génmódosításnak kell tekinteni. Azonban az elkövetkező években hatásvizsgálatokat és tudományos kutatásokat kell folytatni arról, hogy mindez veszélyt jelent-e az emberek egészségére.
A magyar kormány álláspontja egyértelmű: semmilyen kockázatot nem szeretne vállalni, és ezáltal nem fogja
engedélyezni az ilyen típusú élelmiszereket, amíg tudományosan nincs bizonyítva, hogy a modern eljárások veszélyesek-e.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében található genetikai potenciálnak óriási értéke van, amit meg kell őrizni, mert hozzájárulhat a gazdasági kitörésünkhöz, hiszen a GMO-mentes magyar termelés akár prémium kategóriát is jelenthetne a piacon.