Gazdaság
További béremelésekre számíthatnak a szakképzésben dolgozók
A szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni a pedagógusbér-emelés mértékével
A közlemény szerint 2020 júliusában a kormány átlagosan 30 százalékkal emelte meg a szakképzésben dolgozók bérét, ezzel is ösztönözve a saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek oktatói tevékenységét.
Idén januártól még tovább nőtt a szakképzésben oktatók illetménye; a köznevelési intézményekhez hasonlóan béremelésben részesültek – tették hozzá.
A tárca azt írta, hogy a társadalmi egyeztetésen lévő törvényjavaslat a jelentős mértékű pedagógusbér-emeléshez illeszti a szakképzésben oktatók bérének emelését is.
A tervezet azt is megfogalmazza, hogy a szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni az elkövetkezendő években végbemenő pedagógusbér-emelés mértékével – olvasható a közleményben.
„Az eddigi béremelések és a törvénytervezetbe épített garanciális rendelkezés a kormány elkötelezettségét mutatja a megfelelő felkészültségű, minőségi munkát végző oktatók anyagi megbecsülése mellett” – fogalmaztak.
A KIM szerint a megújult szakképzési rendszer népszerűségét jelzi, hogy a 8. osztályt követően a technikumot választják legtöbben és a jelentkezők száma is folyamatosan emelkedik.
A további erősödéshez nélkülözhetetlenek a megbecsült, szakmáját szerető oktatók – írták.