Gazdaság

Varga Mihály: Havi 473 milliárd forintot biztosít a költségvetés az emelt nyugdíjak kifizetéséhez

A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot – jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: Havi 473 milliárd forintot biztosít a költségvetés az emelt nyugdíjak kifizetéséhez
A miniszter elmondta, a jövő évi nyugdíjkifizetések elérik a a 6150 milliárd forintot
Fotó: Facebook/Varga Mihály

A jövő évi nyugdíjkifizetések összege – a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: „2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növeltük, vásárlóerejük 20 százalékkal javult.”

Hozzátette: „Továbbra is azon dolgozunk, hogy a szankciós válságban is megőrizzük a nyugdíjak értékét”.

Kapcsolódó írásaink