Gazdaság

Kreml: Moszkva többféle választ mérlegel az olajárplafon bevezetésére

Oroszország megtanult együtt élni a büntetőintézkedésekkel

Moszkva különböző válaszlehetőségeket mérlegel a Nyugat által bevezetett olajárplafonnal kapcsolatban – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Kreml: Moszkva többféle választ mérlegel az olajárplafon bevezetésére
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő
Fotó: AFP

„Amint a döntés megszületik, nyilvánosságra hozzuk” - mondta a szóvivő, aki nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

A Vedomosztyi című orosz gazdasági lap szerdán arról számolt be, hogy az orosz kormány három lehetséges válaszlépésen dolgozik, miután az Európai Unió és a G7-csoport 60 dolláros árplafont vezetett be az orosz nyersolajra. A lap szerint az elképzelések között szerepel, hogy Oroszország teljesen megtiltja a szankciókat bevezető országokba irányuló olajértékesítést, megtiltja a kivitelt az olyan szerződések alapján, amelyek az árplafonra vonatkozó záradékot tartalmaznak, vagy irányárat vezet be, amely az orosz Urals nyersolajra adható legnagyobb kedvezményt az etalonnak tekintett Brent típus ára alapján állítja be.

A Vedomosztyi szerint Moszkvában még egyik lehetőséget sem hagyták jóvá, és más alternatívákat vagy kombinációkat sem tartanak kizártnak.

A Bloomberg amerikai hírügynökség azt írta, hogy Oroszország az árplafonra válaszul fix olajárat vezethet be, vagy megszabja a maximális árengedményt a nemzetközi márkákhoz képest.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy Moszkva minden szankcióra az érdekein alapuló, arányos választ fog adni. Hozzátette, hogy Oroszország megtanult együtt élni a büntetőintézkedésekkel.

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohammed bin Zajed an-Nahjannal, megvitatva vele a nyugati országok azon „kísérleteit”, hogy piacellenes árplafont szabjanak az orosz olajra, ami „ellentmond a világkereskedelem elveinek”.
 

Kapcsolódó írásaink

Bajban a román hadsereg

ĀA katonaságnál szolgáló mérnököknek, művezetőknek a magánszférában jobb fizetéseket kínálnak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom