Gazdaság
Fejlesztik a vasutat Záhonynál, hogy több gabona jöhessen Ukrajnából

„Palkovics László technológiai és ipari miniszterrel közösen az elmúlt hetekben az összes magyar érdekelt féllel (átrakók, teherfuvarozók, MÁV, gabonaszövetség) több alkalommal tárgyaltunk, majd Berlinben két hete az ukrán vasutak vezetésével is egyeztettem, a pontos műszaki tartalmi javaslatot ezen egyeztetések alapján dolgoztuk ki a MÁV szakembereivel közösen" – írta posztjában az államtitkár.
A fejlesztésre azért van szükség, mert a háború sújtotta ország bevételeinek jelentős része ered az agrárexportból. Afrika és a Közel-Kelet korábban nagy tételben vásárolt Ukrajnából gabonát, ha a Fekete-tengeri szállítás korlátozott kapacitása miatt nem jutnak most hozzá, egyes országokban éhínség lehet. Az aszály következtében pedig Magyarország is importra szorul idén egyes gabonafélékből.
Az e célra szánt 12,4 milliárd forint értékben elvégzendő munkák Záhony állomásra, Záhony rendezőre, Fényeslit délire és Eperjeskére is kiterjednek, az elmúlt évtizedekben használaton kívülre került és leromlott állapotú vágányok újulnak meg.
A vasúti infrastruktúrának, logisztikának, munkaerő-gazdálkodásnak óriási kihívást jelent a hirtelen rázúduló óriási új feladat. Lengyelországnak, Szlovákiának, Magyarországnak és Romániának egyaránt mindent meg kell tennie, hogy vasúton minél több gabona hagyhassa el Ukrajnát. A forgalom növekedésének sokszor a kirakásra váró vagy éppen már üres széles, illetve a berakásra váró normál vagonok állják (szó szerint) az útját. Ezért fontos a rendszerváltás előtt sokkal nagyobb árumennyiséget kezelő, de azóta jóval kisebb kapacitással működő átrakókörzet elhagyatott vágányainak rendbetétele. Vannak olyan vágányszakaszok, amelyek már járhatatlanok.
Az alábbi munkák készülnek el a MÁV saját beruházásában a poszt szerint:
Záhony széles állomás: két vágány megerősítése
Záhony rendező: egy vágányszakasz felújítása
Fényeslitke déli: transzformátorfelújítás
Fényeslitke déli: térvilágítási tornyok felújítása
Fényeslitke déli: nyolc vágány átépítése
Fényeslitke déli - magasfogadó: négy vágány szakaszainak átépítése
Fényeslitke déli - magasfogadó: 11 váltó átépítése
Fényeslitke déli - magasfogadó: biztosítóberendezés újrakábelezése
Eperjeske rendező: hét vágány felújítása
Eperjeske rendező: fogadóvágány átépítése, a töltés helyreállítása