Gazdaság

A megszokotthoz képest már a héten kezdődnek a minimálbér-tárgyalások

Bértárgyalások megalapozása

Már kedden napirendre kerülhetnek a legkisebb keresetek a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén.

A megszokotthoz képest már a héten kezdődnek a minimálbér-tárgyalások
Ősz helyett már most kezdődik az egyezkedés a legkisebb keresetekről
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Előrehozott egyeztetések segíthetik a jövő évi legkisebb keresetekről szóló év végi bértárgyalásokat - értesült a Vg.hu. A felek célja egy több évre szóló megállapodás, amely a 2016-ban megkötött, idén lejáró hatéves bérmegállapodás néven ismert egyezséget váltaná. A lap szerint nem várható, hogy akár a szakszervezeti akár a munkáltatói oldal konkrét javaslatot tegyen a minimálbérek 2023-as összegére, ez még korai is lenne, azonban világos cél annak értékállósága.

Ha a jelenlegi gazdasági folyamatok szerint kellene meghatározni a minimálbér és a garantált bérminimum változását, az 8-13 százalék közötti emelést kellene jelentsen. Ismert, a jegybank június végén kiadott inflációs jelentésében a jövő évre 6,8–9,2 százalék közötti fogyasztói áremelkedéssel számol, és 2-3 százalékos GDP-növekedést vár.

A szokatlanul korai egyeztetésen napirendre kerülhet az európai minimálbér néven elhíresült irányelvjavaslat is. Bár az irányelv elfogadásától számítva két évük van a tagállamoknak annak átültetésére, az uniós minimálbér-javaslatban foglalt leglényegesebb pontoknak már most is megfelel a magyar minimálbér. Ugyanakkor szakértők szerint az irányelv gyakorlati alkalmazása még nem látható.

Kapcsolódó írásaink