Gazdaság

Változnak a magyar rendszámok

A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért volt indokolt a megújítás

Az újfajta rendszámtáblákról közölt tájékoztató bejegyzést közösségi oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium tegnap. A bejegyzésben kifejtették: a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül kifutott volna, ezért volt indokolt a megújítás. A rendszámok a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták, ezért nem lehet a forgalomból már kivonatakat újra kiadni – tették hozzá.

Változnak a magyar rendszámok
Egy pár tábla ára a továbbiakban is 8500, míg egy darabé 5500 forint lesz
Fotó: MH/Technológiai és Ipari Minis

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. A rendszámtáblákon új elemként jelenik meg Magyarország címere, mellette az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel – magyarázták.

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigiek helyett egységesen I betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek – részletezték. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azokkal a továbbiakban is lehet közlekedni. Az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból július elsejétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak.

A bejegyzésből kiderült, hogy a július elseje után elvesztett rendszámokat már új táblákkal pótolják, azonban ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal, akkor a megmaradt három betű, három számos tábla párjának újbóli legyártására is lesz lehetőség. A tárca tájékoztatása szerint az új típusú rendszámtáblákért a megszokott összegeket kell fizetni, a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek. Így egy pár rendszámtábla ára a továbbiakban is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint lesz – írták.

Kapcsolódó írásaink