Gazdaság

A britek negyede az élelmiszereken is spórolni kényszerül

Az Ipsos közvélemény-kutató cég a Sky News hírtelevízió megbízásából reprezentatív felmérést készített az Egyesült Királyság polgárainak a megélhetési gondjairól. A felmérés eredményeképpen megdöbbentő dolgok derültek ki.

A britek negyede az élelmiszereken is spórolni kényszerül
A hajléktalanokkal foglalkozó jótékonysági szervezetek arra figyelmeztettek, hogy ahogy az infláció begyűrűzik az ingatlanpiacra, valószínűleg emberek tízezreit fogja majd fenyegetni a kilakoltatás veszélye
Fotó: TOLGA AKMEN / AFP

A britek negyede például kénytelen kihagyni napi egy étkezést az emelkedő élelmiszerárak miatt, ötből három brit arra kényszerült, hogy kikapcsolja a fűtést a magas gázárak következtében. Az Egyesült Királyságban élők több mint negyede lemondta a kábel TV vagy a streamingszolgáltatás (HBO, Netflix) előfizetését, az emberek több mint fele pedig csökkentette a szórakozásra szánt költségeit.

A reprezentatív felmérés alapján minden negyedik ember az Egyesült Királyságban arra kényszerül, hogy az egyre inkább elszálló élelmiszerárak miatt kihagyjon napi egy étkezést.

A közvélemény-kutatás értelmében öt britből négy aggódik a dráguló élelmiszerek miatt– írja a Sky News.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a növekvő megélhetési költségeket leginkább a brit viszonyok szerint alacsonyabb jövedelműek érzik meg.

Az évi 20 000 fontnál kevesebbet keresők több mint fele „nagyon aggódott" a megélhetési költségek miatt a következő hat hónapra vetítve.

A Sky Newsnak a témával kapcsolatosan nyilatkozott egy Lisa Burney nevű háromgyermekes anya a Manchester melletti Wiganből, aki jelenleg három munkahelyen kénytelen dolgozni. A nő azt mondta, hogy „a teljes jövedelmét kénytelen a háztartási számlák kifizetésére költeni”.

Lisa Burney szerint „az összjövedelme sem fedezi a megélhetési költségeit, és még szét is van adóztatva”.

Hogyan bírják mindezt a britek?

Az Egyesült Királyságban sokan arra kényszerülnek, hogy kevesebbet fűtsenek, hogy így csökkentsék a gázszámlák árát.

A felmérés alapján ötből három brit arra kényszerült, hogy kikapcsolja a fűtést a magas gázárak következtében.

A rezsi árának átlagos emelkedése az idei évben 700 font (320 ezer forint) volt, ehhez az is hozzájárult, hogy az árplafont áprilisban 54 százalékkal emelték, és októberben további emelkedés várható.

A Sky Newsnak rövid interjút adott egy wigani gyermekjótékonysági egyesület vezetője, Miki Shika, aki arról beszélt, hogy a hagyományos árammérőjét „Pay as You Go" típusú mérőre cserélte, aminek az a lényege, hogy nyomon lehet követni, hogy mennyi áramot fogyaszt és az mennyibe kerül.

Miki Shika hangsúlyozta: „másképp nem tudnám kifizetni a számlát, ez az egyetlen módja, hogy ellenőrizem a költést, ha nem akarok eladósodni”.

A gyermekjótékonysági szervezet vezetője arról is beszélt, hogy mi történik akkor, ha túllépi az áramfogyasztás az általa pénzügyileg még elfogadható keretet: „akkor lekapcsolom a villanyt és gyertyát gyújtok”.

A közvélemény-kutatás szerint majdnem minden ötödik brit kölcsönt kényszerült felvenni annak érdekében, hogy fedezni tudja a mindennapi megélhetési költségeit. Ezen emberek többsége a rezsiszámlák kifizetése miatt nyúlt kölcsönökhöz.

Az Egyesült Királyságban az orosz-ukrán háború következtében a benzin és a gázolaj ára történelmi magasságokba emelkedett. Ráadásképpen az idei évre 10 százalékos inflációra számítanak a szakértők Nagy-Britanniában.

Ötből két megkérdezett brit mondta azt, hogy a drágulások eredményeképpen a korábbi kisebb boltok helyett a nagyobb szupermarketekben vásárol. Több alapvető élelmiszer – mint például a vaj és a csirke – ára az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal nőtt.

A britek bő negyede lemondta a kábel TV vagy a streamingszolgáltatás (HBO, Netflix) előfizetését, az emberek több mint fele pedig csökkentette a szórakozásra szánt költségeit.

Mi várható a jövőben?

A felmérés szerint az emberek elsöprő többsége arra számít, hogy a megélhetési költségei tovább fognak nőni.

Tízből kilenc brit 10 százalékot meghaladó árnövekedésre számít az év elejéhez viszonyítva.  

A megkérdezettek közel fele a jelzáloghitel-fizetés vagy az albérletárak emelkedésére is számít.

A hajléktalanokkal foglalkozó jótékonysági szervezetek arra figyelmeztettek, hogy ahogy az infláció begyűrűzik az ingatlanpiacra, valószínűleg emberek tízezreit fogja majd fenyegetni a kilakoltatás veszélye.

A reprezentatív és súlyozott felmérést az Ipsos közvélemény-kutató cég készítette a Sky News hírtelevízió megbízásából. Összesen 2061, 16 és 75 év közötti, az Egyesült Királyságban élő embert kérdeztek meg.

Kapcsolódó írásaink