Gazdaság

A béremelés kiemelten fontos tényező

Számottevő költségvetési hatás

A nyugdíjasok most novemberben két jogcímen is juttatást kapnak az államtól. Egyrészről a vártnál magasabb infláció nyomán nyugdíjkorrekcióban részesülnek, amely biztosítja, hogy a járandóságuk reálértéke nem csökken – mondta lapunknak Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági elemzője.

A béremelés kiemelten fontos tényező
Képünk illusztráció
Fotó: MH

Kiemelte: a másik tétel a nyugdíjprémium, amely a magas gazdasági növekedés nyomán kerül kifizetésre, ugyanis itt a kormányzat úgy döntött, hogy a törvényi előírásoknál kedvezőbb kifizetést alkalmaz, minden jogosult, függetlenül az ellátás összegétől, nyolcvanezer forint egyszeri juttatásban részesül. Ezzel szemben a nyugdíjkorrekció forintban számolt mértéke függ az ellátás összegétől, így egyes nyugdíjasok akár százezer forint juttatást is kézhez kaphatnak novemberben.

A nyugdíjkorrekció – 2,6 millió nyugdíjassal és 148 ezer forint átlagnyugdíjjal számolva – 56,6, a nyugdíjprémium kifizetése pedig 208,0, vagyis összességében 264,6 milliárd forint kiadást jelent – magyarázta. Kormánydöntés született ezen felül, a béremelésről, ahol a gazdaság újraindulásával párhuzamosan ismételten kialakuló munkaerőhiány szintén felfelé hajtja a béreket – hívta fel a figyelmet az elemző. A költségvetési hatás itt is számottevő lehet, ezt csak az érintettek körének pontos megismerését követően lehet majd megbecsülni – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink