Gazdaság

Érmét bocsátott ki az MNB az Állatok Világnapján

A Magyar Nemzeti Bank a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozat harmadik tagjaként „Magyar agár” elnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az Állatok Világnapján, 2021. október 4-én. Az emlékérmét Imrei Boglárka fémműves formatervező iparművész tervezte - írja az MNB közleménye.

Érmét bocsátott ki az MNB az Állatok Világnapján
Érmekibocsátás az Állatok Világnapján: Magyar agár emlékérme
Fotó: MNB

A 2004-ben az összes hazai kutyafajtát, köztük a magyar agarat is nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés. 2017-
ben pedig a Hungarikumok Gyűjteményébe emelték a magyar agarat másik nyolc őshonos kutyafajtával együtt. A
magyar agár a legrégebbi vadászkutyák egyike, amely ellentétben a többi vadászkutyafajtával nem a szaglására bízza
a vadászsikereit, hanem a szemére. Őseink is rendelkeztek agárral, amit vándorlásuk során magukkal hoztak a Kárpát-
medencébe is. Itt alakult ki később a mai magyar agár fajtánk, hosszas többé-kevésbé céltudatos tenyésztés
eredményeként.

A magyar agár használata eleinte kizárólag vadászatra irányult, később kiegészült párban versenyzéssel, majd egyre
népszerűbbé vált a pályaversenyeken történő futtatásuk, műnyúl után. A magyar agár testfelépítése, külleme
egyértelműen árulkodik arról, hogy feladata a vad űzése, esetenkénti elejtése. Tüzes, heves és kitartó jelleme
hozzájárul a sikeres vadászathoz. Természete – hasonlóan külső megjelenéséhez – elegáns. Rendkívül értelmes és
intelligens, ragaszkodó fajta. Nyugodt jelleme miatt terápiás kutyának is ideális.

A „Magyar agár” emlékérme hazánk törvényes fizetőeszköze, de nem forgalmi célokat szolgál. Elsődleges szerepe a
figyelemfelhívás nemzeti értékeinkre, valamint az ismeretterjesztés. Az emlékérmék mindennapi fizetési forgalomban
való használata kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja. Az
emlékérme-sorozat darabjai a magyar pásztor- és vadászkutyafajták sokoldalúságát, kiváló tulajdonságait
reprezentálják.

Az emlékérme előoldalán egy magyar agár látható félprofilból ábrázolva. Az előoldal központi motívuma megragadja
a kutyafajta jellegzetességeit, jellemét: heves és rendkívül kitartó, céltudatos természetét, mely óriási lélekjelenléttel
párosul. Erő és elegancia sugárzik belőle. Az előlapon láthatóak a pénzérmék kötelező alaki elemei is: felső
félköriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat, jobb oldalon 2 egymás alatti sorban a „BP.” verdejel és a „2021”-as verési
évszám, alul szintén két sorba törve a „2000 FORINT” értékjelzés.

Az emlékérme hátlapján két magyar agár ábrázolása látható, amint vadászat közben füves pusztán hajtják a vadat. Az
ábrázolás jól szemlélteti a fajta térölelő mozgását, az olykor 60 km/óra sebességet is elérő kitartó vágtáját. Az életképet
2/2 a háttérben a hajszát figyelemmel kísérő lovasagarász alakja egészíti ki. Felső félköriratban a „MAGYAR AGÁR” felirat
olvasható, lent, jobb oldalon – a füves puszta ábrázolásába illesztve – az emlékérmét tervező Imrei Boglárka fémműves
formatervező iparművész mesterjegye látható.

A színesfém emlékérme 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink ötvözetéből készült, súlya 16 gramm, átmérője 34 mm, széle recézett. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: összesen 15 000 veret készíthető belőlük, proof-like kivitelben.

Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a
„Magyar agár” emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében a kibocsátást követő egy évig névértéken
vásárolható meg 2021. október 4-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. honlapján üzemeltetett
webáruházban (https://www.penzvero.hu), illetve a kibocsátást követő első munkanaptól a vállalat érmeboltjában (V.
ker. Budapest, Báthory u. 7.).

Kapcsolódó írásaink