Gazdaság

Nagy István: Az agráriumnak több kihívással is szembe kell néznie

Az agráriumnak ma több kihívásra is választ kell adnia, egyebek mellett a globális éghajlatváltozás következményeire, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtésére, illetve a természeti erőforrások és a véges termőterületek fenntartható használatára - mondta az agrárminiszter Gödöllőn kedden a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) évnyitó ünnepségén.

Nagy István: Az agráriumnak több kihívással is szembe kell néznie
Nagy István agrárminiszter, a MATE alapítványi kuratóriumának tagja beszédet mond a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén Gödöllőn 2021. szeptember 7-én
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Nagy István aki egyben a MATE alapítványi kuratóriumának tagja arról beszélt, hogy a most kezdő generáció feladata lesz a fenntartható tájgazdálkodás elősegítése, a munkaerő biztosítása az ágazat minden szintjén.

Hozzátette, hogy a kihívások mellett olyan társadalmi elvárásoknak is meg kell felelniük, mint az állatjóléti, az állatvédelmi vagy a fogyasztói igények változása. Mindez ágazatokon átívelően olyan eszköztárat igényel, amelynek eredménye az erőforrásokkal fenntartható gazdálkodás; a MATE-nak pedig ez a küldetése - fűzte hozzá a miniszter.

Az agrárminiszter egy új korszak nyitányának nevezte a nagy múltú kutatóintézetek csatlakozását a MATE rendszeréhez, amely szavai szerint Közép-Európa legnagyobb agrárkutatási és felsőoktatási intézményét hozta létre.

Gyuricza Csaba rektor ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a MATE megalakítása után, az idén már 24 százalékkal több hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait; tavaly 2616, míg az idén 3244 hallgató kezdett az agrár-felsőoktatásban.

Hozzátette, a pótfelvételi eredményével, a külföldi hallgatókkal és a doktori képzésben részt vevő diákokkal együtt több mint 4000-rel bővült a hallgatói létszám. „Egyetemünk garantálja, hogy hallgatóink a 21. századnak megfelelő, versenyképes tudással, gyakorlati ismeretekkel és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezve helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon” - fűzte hozzá a rektor.

Csányi Sándor az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövő élelmiszerét olyan országoknak kell megtermelniük, amelyek a magyarországival hasonló adottságokkal rendelkeznek: ahol van megfelelő föld, van elegendő víz. Hozzátette, hogy a mostani járvány rámutatott arra, ha nagyon nagy baj van, akkor minden állam a saját lakosságának ellátását tartja szem előtt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom