Gazdaság

Vigyázat, szarvasveszély az utakon!

A viszonylag nagy termetű állat a szélvédőbe csapódva az utastérbe kerülhet. A gázolás következtében az autó akár totálkárosra is törhet

Augusztus végétől október közepéig, a szarvasbőgés időszakában a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra. Erre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet – hívta fel a figyelmet tegnapi sajtóközleményében az Agrárminisztérium.

Vigyázat, szarvasveszély az utakon!
A vadak védelme érdekében lassítsunk az érintett szakaszokon
Fotó: MH

Szarvasbőgéskor az állatok élénkebben viselkednek, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik, ilyenkor az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére.
A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, főbőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek – figyelmeztetett közleményében az Agrárminisztérium (AM). A szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökoló­giai adottságoktól és az időjárástól függően az ország déli és nyugati

részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak-északkeleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort.
Az AM felhívja a figyelmet: a szarvas elütése súlyos következményekkel járhat, nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A viszonylag nagy termetű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe kerülhet.  

A gázolás következtében, a nagy erőhatás miatt, annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárosra is törhet. Ha megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni a gépkocsiról vagy az útról, mert ha még nem múlt ki, agancsával, rúgásával vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat. Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot, és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes, vadászatra jogosultak tulajdona, elvitele lopásnak minősül.

A tárca kiemelte, a vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is mérsékeljék a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vad bukkan elő, érdemes lassítani, mert az állat viselkedése kiszámíthatatlan, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, mint ahogy arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom