Gazdaság

Meg kell védeni a magyar fuvarozói ágazatot

A kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Radu Dinescuval, a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (International Road Transport Union – IRU) elnökével tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Meg kell védeni a magyar fuvarozói ágazatot
A hazai közúti sofőrök a koronavírus-járvány idején helyt álltak, mondta Palkovics László
Fotó: MH

A miniszter kiemelte, a magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában. P

alkovics László miniszter az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) egyeztetett az IRU elnökével az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokról. A miniszter elmondta: a megbeszélésen szóba került a közúti közlekedés, így az árufuvarozást is érintő, a környezetet kevésbé terhelő technológiai fejlődés is. Jelezte, Magyarország erősen jelen van a járműipari fejlesztésekben, példaként említette a ZalaZone projektet.

Az egyeztetést követően Radu Dinescu elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország támogatja a környezetbarát járművek, technológia terjedését. Az IRU elnöke kiemelte, Magyarország élen jár a digitalizáció és az innováció területén, és az eredményeket kiterjesztené a közúti fuvarozásra is.

A megbeszélésen továbbá szóba került a hazánk területét érintő, engedélyköteles nemzetközi áruszállítási tevékenységek előzetes elektronikus regisztrációja is, az idén januártól bevezetett BiReg rendszer számos jogsértést tett láthatóvá, ezzel hozzájárult közúti áruszállítási piac megtisztításához – tette hozzá Palkovics László.

Ignácz József Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke beszámolt arról, hogy az IRU öt kontinens több mint száz országában van jelen tagszervezetei révén, az MKFE ötvenöt éve tagja a nemzetközi szervezetnek. Az MKFE elnöke hangsúlyozta, a 2020-ban elfogadott EU mobilitási csomagon még bőven van mit finomítani, ugyanis szerintük az szociális köntösbe rejtett piacvédelmi intézkedés, amely az unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok vállalkozói ellen irányul, és kedvezőtlenül érinti a magyar fuvarozókat, továbbá a csomag jelenlegi formájában a fenntartható fejlődés ellen is hat.

Kapcsolódó írásaink