Gazdaság

Matolcsy: Európának fel kellene zárkóznia Ázsia mellé a digitális jegybankpénzt érintő törekvések terén

A régió jegybankjai közül utolsóként a Bank of Korea elkezdte tesztelni digitális valutát, követve a kínai és a japán jegybank példáját. Virtuális környezetben fogják elemezni a digitális jegybankpénz működését, hogy előkészítsék a digitális won szélesebb körű bevezetését - mutatott rá Matolcsy György MNB-elnök a novekedes.hu portálon megjelent legfrissebb írásában, mellyel a a „Bank of Korea to start CBDC trial in August" (A Bank of Korea augusztusban kezdi meg a digitális jegybankpénz próbáját) című cikkre válaszolt.

Matolcsy: Európának fel kellene zárkóznia Ázsia mellé a digitális jegybankpénzt érintő törekvések terén
Matolcsy György jegybankelnök
Fotó: MH

A kínai jegybank a digitális jüannal nyolc hónapon át több városban is nyilvános használati próbát alkalmazott. Európában is érdemes lenne elkezdeni a digitális valuták mind virtuális, mind pedig nyilvános kipróbálását - írta Matolcsy György.

Az MNB elnöke hozzátette: ugyanakkor az összes nyugati és keleti kísérletet ki kellene értékelni az mind az eurózónára, mind pedig a többi, saját valutával rendelkező EU-tagországra. Ezúttal nem szabad megengedni, hogy Európa lemaradjon Amerika és Ázsia mögött.

Kapcsolódó írásaink

Matolcsy György: Az évtized kihívásai

Ā„A pénzforradalom feleslegessé teheti az EU bankrendszerét; még néhány technológiai áttörés, szabályozási lazítás és az EU bankrendszere helyére közel nulla költséggel működő digitális pénzügyi cégek lépnek”