Gazdaság
ITM: Ugyanazokkal a funkciókkal épülhet meg Ferencvárosban az új egyetemi városközpont

A kormány célja, hogy az összehangolt fejlesztések egyszerre szolgálják a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítését, biztosítsanak korszerű, világszínvonalú képzést és lakhatást a magyar és külföldi hallgatóknak Budapesten, és tegyék élhetővé, vonzóbbá, zöldebbé a városrészt.
Az ITM kiemeli: vagyonjuttatásként kizárólagos állami tulajdonban lévő területeket kaphat az Országgyűlés elé most benyújtott törvényjavaslat szerint létrejövő Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos a korábbi kormánydöntéseknek megfelelően teljes egészében állami tulajdonú, jórészt beépítetlen területeket javasol a majdani alapítvány tulajdonába adni - jelezték.
A Budapest Diákváros kiemelten közérdekű beruházásként, a kormányzati munkamegosztásban bekövetkezett változásokhoz igazodó törvényi rendelkezések alapján valósulhat meg, emelte ki az ITM.
Az érintett városvezetők, Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) IX. kerületi polgármester előtt nyitva áll a lehetőség, hogy akár már a jövő hétre tervezett egyeztetésen javaslatot tegyenek a diákvárosi projektelemek elhelyezésére, az önkormányzati tulajdonú területek felsőoktatási célú hasznosítására - áll az ITM közleményében.