Gazdaság
Ösztönzés a tudatos fogyasztásra
Kiegyensúlyozott táplálkozással sok betegség megelőzhető, a szokásaink változásának gazdasági haszna is van

A cukor az egyik legfontosabb tápanyagunk, a sejtek, szövetek felépítéséhez szükséges számtalan fontos összetevő képződésének kiindulási alapanyaga, biztosítja az életműködéshez szükséges energia nagy részét. Ezen kívül a cukornak az élelmiszergyártás során technológiai és élelmiszer-biztonsági jelentősége is van – magyarázta Bikfalvi Istvánné.
A lakosság által elfogyasztott cukor mennyisége az életkor és a földrajzi elhelyezkedés alapján országonként nagyon eltérő. Az egészségügyi világszervezet, a WHO szerint az ajánlott cukorfogyasztás a napi teljes kalóriabevitel tíz százaléka. Magyarországon ez az érték 7–8 százalék, de például Spanyolországban és az Egyesült Királyságban 16–17 százalék. Továbbá hozzátette, a hozzáadott cukorfogyasztás kicsit több mint feléért egyébként az ételek és italok otthoni ízesítése a felelős, ezért nagyon nagy a szerepe a lakosságnak a cukorfogyasztás alakulásában.
Az Európai Unió mintegy tíz éve foglalkozik a cukortartalom csökkentését célzó kezdeményezések, a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes üdítőitalok előállításának kérdésével. Az üdítőital-gyártók európai szövetségének, az UNESDA-nak az adatai szerint Európában 2000 és 2020 között az üdítőitalok hozzáadott cukortartalma átlagosan huszonhat százalékkal csökkent – szemben a magyar negyvenhárom százalékkal.
A Szövetség tagjai nemcsak új termékek kidolgozásával, hanem kommunikációval, edukációval is a tudatos folyadékfogyasztásra ösztönzik a fogyasztókat annak érdekében, hogy mind többen válasszák az alacsony energiatartalmú vagy kalóriamentes italokat. A fogyasztók egyre inkább értik a kalóriacsökkentés egészségre nézve kedvező hatásait, ezért növekedett az elmúlt tíz évben jelentős mértékben a csökkentett kalóriatartalmú termékek részaránya az összes fogyasztáson belül.
A gyermekek esetében az egészségtudatos szülők már az étrend összeállításánál is figyelmet fordítanak az egészséges táplálkozásra, és megszerettetik velük a kevésbé cukros élelmiszereket. Bár nem gyűjtünk külön adatokat, de a tapasztalat szerint a fogyasztási adatok a gyerekre is vonatkoznak – mondta a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.
Bikfalvi Istvánné elmondása szerint a tudatos és kiegyensúlyozott táplálkozással, sok mozgással számtalan betegség megelőzhető, így táplálkozási szokásaink változásának gazdasági haszna is van. Az egészségben eltöltött évek számának növekedése az egészségügyi ellátásra fordított állami források csökkentése érdekében is elsődleges fontosságú. A legfőbb cél a tudatos fogyasztásra való ösztönzés a további innovációkkal, termékfejlesztésekkel, illetve az elmúlt években elért eredmények megőrzése és azok továbbfejlesztése.