Gazdaság
A lakossági ügyfelek kétharmada él a hitelmoratórium lehetőségével
A hazai türelmi intézkedés nemzetközi szinten egyedülálló, a magyarországi hiteladósok összesen tizenöt hónapon át tartó könnyítéshez jutottak

Az érintett 2,7 millió lakossági ügyfélből jelenleg 1,6 millió él a meghosszabbított és egyben általános törlesztési moratórium lehetőségével – emlékeztetett lapunk moratóriummal kapcsolatos kérdéseire küldött válaszában a Money.hu.
A portál szakértői felidézték, Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium Facebook-oldalán nemrégiben arról beszélt, egymillió vállalkozás jogosult a fizetési haladék igénybevételére, az érintett cégek fele jelezte is e szándékát. Akinek több szerződése is van, dönthet úgy, hogy nem mindegyik esetében él a törlesztési moratórium lehetőségével, a moratóriumból való kilépési, illetve belépési szándékot szerződésenként lehet jelezni. Így a több hitellel rendelkező ügyfelek közül vannak olyanok, akik nem minden termék esetében élnek a moratórium lehetőségével, ezt a bankjuk felé kell jelezniük.
A szakértők egyben emlékeztettek, az ügyfeleknek csak akkor kellett (és továbbra is csak akkor kell) felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének azon az állapoton, amelyben a moratórium tekintetében 2021. január 1-jét megelőzően voltak. A jegybank szintén általuk idézett közleménye szerint a fizetési stop igénybevétele vagy a fizetés folytatása nem egyszeri, visszavonhatatlan döntés.
Ha például az élethelyzete valakinek kedvezőbbre fordul, bármikor lehetősége van a fizetés folytatására, kedvezőtlen fordulat esetében pedig a halasztásba való belépést idén júniusig bármikor, a pénzügyi helyzetére vonatkozó igazolások nélkül igényelheti, ha a hitel folyósítására 2020. március 19-ét megelőzően került sor. Ismert az is, hogy a magyar intézkedés nemzetközi szinten egyedülálló, a magyarországi hiteladósok összesen tizenöt hónapon át tartó könnyítéshez jutottak.