Gazdaság
Kínos bakit vétett az Egyesült Államok

Az USDA szóvivője szerint Wakanda királyságát véletlenül adták hozzá a listához egy teszt során, de a kellemetlen mentegetőzés már nem segített, a fél világ azon derül, hogy a Marvel-univerzum filmjeiből és képregényeiből ismert terület is kereskedelmi kapcsolatban áll az amerikaiakkal.
Fekete Párduc uralkodásának színhelye és az Egyesült Államok „kapcsolata” többek között kacsák, szamarak és tejelő tehenek kereskedelmének részletes listáját foglalja magában.
A kitalált országot hamarosan eltávolították a listáról, miután az amerikai média szórakoztató módon nekiállt kérdezősködni arról, hogy kell-e tartani az országok közti esetleges kereskedelmi háborútól.
Wakanda, mint ország először a Fantasztikus Négyes című képregényben jelent meg 1966-ban, igazán népszerű és széles körben ismert akkor lett, amikor a Fekete Párduc képregényfilm tavaly három Oscar-díjat kapott. A szokatlan listaelemet Francis Tseng, New York-i szoftverfejlesztő mérnök vette észre, aki mezőgazdasági tarifákat keresett épp egy ösztöndíjhoz, amelyre pályázott.
Az Egyesült Államok nem kereskedik többé Wakandával
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium törölte Wakandát, a mesebeli országot azon államok internetes listájáról, amelyekkel az Egyesült Államoknak szabadkereskedelmi megállapodása van - jelentették be csütörtökön Washingtonban.
„Bár levettük Wakanda Királyságot az Egyesült Államok szabadkereskedelmi partnereinek listájáról, kapcsolatunk mindig szilárd lesz #WakandaForever” - írta Twitter-üzenetében a tárca.