Fesztivál

Kijev helyett Liverpoolban rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált

Az elődöntőkkel elkezdődött Liverpoolban a 67. Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet a tavalyi ukrán győztes jogán Kijevben kellett volna megrendezni, de az Ukrajnában zajló háború miatt ez lehetetlené vált.

Kijev helyett Liverpoolban rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált
A „jólöltözött” horvát Let 3 nevű együttes az elődöntőben
Fotó: AFP/Jessica Gow

Az 1956 óta rendezett dalfesztiválon az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagországai vehetnek részt, s 2015 óta Ausztrália is. A politikai botrányok és az egyre jelentősebb LMBTQ-mozgalom befolyása miatt egyre több európai ország nem indít versenyzőt, így idén az 56 tagországból csak 36 nevezett, Oroszországot pedig az ukrajnai háború miatt kizárták.

Mivel az oroszok jelentős befizetők voltak, a részvételi díjat – amely a BBC szerint ötmillió font – jelentősen megemelték, emiatt három ország visszalépett. Bulgária, Montenegró a nemzeti projektjeikre hivatkozva mondták vissza a regisztrációt. Észak-Macedónia az energiaválság miatt megnövekedett költségek és a verseny regisztrációs díjának emelkedése miatt lépett vissza.

Az elmúlt évtizedekben sok kritika érte az Eurovíziós Dalfesztivált, mert egyre jobban meg akar felelni az LMBTQ-mozgalomnak. Pol Oscar volt az első nyíltan meleg versenyző, aki 1997-ben Izland színeiben rész vett a fesztiválon, majd a következő évben a transznemű izraeli Dana International győzött. Hatalmas felzúdulást váltott ki, amikor 2014-ben az osztrák Conchita Wurst szakállas nőként a nyíltan meleg Thomas Neuwirth személyesítette meg. Nembináris előadók is felléptek a dalfesztiválon: a 2021-ben induló román versenyző, Roxen s a 2016-os svájci Rykka is nyíltan vállalta nemi identitását.

A 67. Euróvíziós Dalfesztivál döntője szombaton este lesz Liverpoolban. Nagy-Britannia Ukrajna helyett szervezte meg a fesztivált, hiszen a tavalyi évben az ukrán Kalush Orchestra, Stefania című dalával nyerte meg a versenyt. Szokás szerint ilyenkor a győztes énekes országa rendezi a következő fesztivált, ám ez idén sajnos nem valósulhatott meg, az Ukrajnában zajló háború miatt. Ezért a 2022-es második helyen végzett Sam Ryder brit énekes hazáját, Nagy-Britanniát kérték fel házigazdának. Magyarország 2020 óta nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az MTVA vezetése úgy határozott, hogy az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik a Dal című zenei versennyel.

Hazánk 1993 és 2019 között összesen tizenhét alkalommal – ebből tizennégyszer a döntőben – vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválokon, továbbá kétszer az előválogatókon. Országunk számára a debütálás éve mindmáig a legsikeresebb részvételnek számít, ugyanis 1994-ben Bayer Friderika Kinek mondjam el vétkeimet dalával negyedik lett.

Rajta kívül még négy indulónknak sikerült bekerülnie az évek alatt az első tízbe: Rúzsa Magdi 2007-ben kilencedik, ByeAlex 2013-ban tizedik, Kállay-Saunders András 2014-ben ötödik, Pápai Joci 2017-ben nyolcadik lett.

Kapcsolódó írásaink