Európai Unió
Kövér László: Ha az EU háborúba lép Oroszországgal, világháború lesz
Az Országgyűlés elnöke az EU háborús hisztériáját bírálta egy friss interjúban

Kövér László azt mondta: ezelőtt néhány évvel nem tudtuk volna elképzelni, hogy háború lesz a szomszédságunkban, az EU határai mellett, és az unió vezetése „egyfajta háborús hisztériát” próbál kelteni a saját polgárai körében.
Azt meg végképp nem gondoltuk volna, hogy az EU olyan eljárásokba bonyolódik a tagállamokkal szemben, amelyek vége „tulajdonképpen a demokráciának a felszámolása, a népakarat semmibe vétele” – mondta. A házelnök úgy fogalmazott: Európa az elmúlt néhány évben, bő egy évtizedben olyan lejtőre került, amin nem látszik, hol lehet megállni.
Egy Oroszországgal szembeni háborúból Európa nem tudna győztesen kikerülni már csak azért sem, mert a polgárai döntő többségének esze ágában nincs meghalni még a hazája védelmében sem – tette hozzá. Kövér László hangsúlyozta: a magyar kormány következetesen az elmúlt tizenvalahány évben a szuverenitásunk védelme érdekében, mindig azt az utat választotta, hogy elmondta a véleményét és küzdött jogos érdekeinkért, most pedig mögöttünk van az Egyesült Államok is.
A kettő talán elég lesz ahhoz, hogy politikai többséghez juttassa Európában azt a társadalmi többséget, amely velünk ért egyet minden lényeges kérdésben legyen szó a háborúról a migrációról, a genderkérdésről vagy éppen az energiapolitikáról – jelezte.
Kövér László kijelentette: ebben a pillanatban az európai uniós tagságnak nincs értelmes alternatívája. Addig, „amíg ez a dolog menthető” az a kötelességünk, hogy próbáljuk meg az EU-t a magunk eszközeivel és másokkal összefogva abba az irányba terelni, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba. Kezdve azzal a felismeréssel, hogy az EU nem egy potenciális birodalom, és silányulnak majd egyszer tartományokká a tagállamok, hanem valaha szuverén, egyenjogú-egyenrangú nemzetállamok önkéntes szövetségeként jött létre, és az is kell, hogy maradjon – hangsúlyozta.
Úgy vélekedett: lehet továbbra is mindenben szembe menni az Egyesült Államok új irányvonalával, de előbb-utóbb be fogják látni az unióban, hogy ez nem éri meg. Kitér rá, hogy Brüsszelből Magyarország politikai vezetésének megváltoztatásáért mindent el fognak követni a hátralevő néhány hónapban, mert ha 2026 áprilisában is Orbán Viktornak hívják majd Magyarország miniszterelnökét, az újabb lökést adhat a Patriótáknak Európában.
Kövér László azt mondta: sok mindent láttak már, nem csak a brüsszeli papírokban, hanem a Horn-kormány idején és 2002-10 között is. Privatizációt, liberalizációt, az emberek sanyargatását, a jövedelmek elvételét, azt, hogy az emberek elveszítik a munkahelyüket, vagy minden szabályt úgy hoznak meg, hogy az lehetőség szerint a külföldi tőkének egy szabadrablást engedélyezzen, és azt is, hogy eladják a nemzeti vagyont – sorolta. Ez már mind megtörtént egyszer, miért ne történne meg még egyszer, ha „ugyanazon megbízóknak egy újabb ügynöki garnitúrája” kerül az ország élére – szólt a választás tétjéről.
A házelnök szerint a világban a demokratikus politikai működési módozatok teljesen átalakulnak az internetes kommunikáció megjelenésével, ez pedig alááshatja a demokrácia erkölcsi talapzatát. A nemzeti kormány megpróbál az ésszerű normális kommunikáció mezsgyéjén maradni – jelezte zseniális ötletnek nevezve a Digitális Polgári Körök létrehozását.
