Európai Unió

Az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből

Gál Kinga kijelentette: a budapesti békecsúcs történelmi esélyt jelentene a békére

Annak ellenére, hogy az Európai Unióban nagy gazdasági problémák vannak, nem történik semmi a folyamatosan romló versenyképesség javítása érdekében – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban kedden.

Az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből
Gál Kinga: Valódi változásra van szükségünk, nem kozmetikázásra
Fotó: Facebook/Gál Kinga

Az Európai Parlament plenáris ülésének, valamint az uniós tagországok vezetői csütörtökre tervezett csúcsértekezletének témáit említve Gál Kinga kijelentette: az EU-ban nem történik semmi annak érdekében, hogy a gazdáknak, a vállalkozásoknak jobb legyen.

A bürokrácia, a számos jogszabály, a „méregzöld” átmenet programja, mind csak fokozzák az állampolgárok már amúgy is nehéz helyzetét, és ellehetetleníti a versenyképesség javulását – hangoztatta.

„Álláspontunk szerint a méregzöld átmenet programja úgy rossz, ahogy van. Nincs értelme a versenyképesség javításról beszélni, ameddig a magas energiaárak maradnak” – fogalmazott.

A baloldalon születnek meg azok az egymást segítő döntések, amivel semmi változás nem lesz a versenyképesség terén. „Csak kozmetikázás zajlik, és nem lényeges változás” – hívta fel a figyelmet.

Gál Kinga kijelentette: az uniós menekültügyi és migrációs paktum „úgy, ahogy van, rossz”. Arra kellene törekedni, hogy ne jöhessenek be az unió területére illegális migránsok – húzta alá. Azok esetében pedig, akik az EU területén tartózkodnak, de nem jogosultak uniós maradásra, a hatékony visszaküldés rendszerére van szükség, és arra, hogy valóban megtörténjenek a kiutasítások.

Az amerikai és az orosz elnök tervezett budapesti tárgyalásával kapcsolatban Gál Kinga szerint a kérdés az: lesz-e végre esély a békére Ukrajnában.

Ezzel összefüggésben a gázai békemegállapodást említette, amellyel kapcsolatban azt mondta: üdvözölni kellene, hogy Donald Trump amerikai elnöknek sikerült és volt politikai akarat, bátorság arra, hogy ez a lépés megtörténjen. „Az Európai Unió ebből kimaradt, még csak a kispadra se került, mert nem volt képes felnőni a feladathoz” – fogalmazott. Most, amikor történelmi esély van arra, hogy Budapesten orosz-amerikai csúcstalálkozó legyen a béke megteremtésére, az Európai Unió arról szervezne vitákat, hogy miként lehetne ezt akadályozni. Lerázza magáról, hogy pozitívan viszonyuljon bármilyen békekezdeményezéshez. Nem tud kilépni a háborús szindrómából, és továbbra is a háborút erőlteti – jelentette ki.

„Nekünk magyaroknak megtiszteltetés, hogy szóba jön Budapest, mint a békemegállapodáshoz vezető csúcs színhelye. Ez elismerése azon következetes álláspontunknak, amivel a béke mellett évek óta kiállunk. A békéhez diplomáciával, párbeszéddel juthatunk el. A budapesti találkozó esély lehet a békére” – fogalmazott.

A fideszes politikus végezetül kijelentette: az Európai Parlament Magyarországot békepárti álláspontja miatt támadja, újabb és újabb mondvacsinált ügyekkel rukkol elő, ami – szavai szerint – politikai bosszú azért, mert Magyarország nem hátrál meg és kitart a békepárti álláspontja mellett.

Kapcsolódó írásaink