Európai Unió
Hatalmas lejtmenetben az EU
Brüsszel épp túlszabályoz, miközben Amerika elzúg mellettünk

Az Egyesült Államok ugyanis továbbra sem fogadja el az uniós szabályozási törekvéseket a digitális szektorban, sőt, a megállapodás homályos megfogalmazásait saját nyomásgyakorlására használja.
Az Európai Bizottság állítja, a megállapodásból teljes mértékben kihagyták a technológiai szabályozást:
Semmiféle kötelezettségvállalás nem született digitális szabályozásról, sem digitális adókról” – nyilatkozta a Politicónak egy magas rangú uniós tisztviselő. Emellett Henna Virkkunen, az Európai Bizottság technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnöke azt hangsúlyozta:
A digitális szolgáltatásokról (DSA), a digitális piacokról (DMA) és a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletek (AI Act) nem képezték a tárgyalások részét az EU részéről.
Csakhogy Washington másként látja a helyzetet:
Az EU támadása az amerikai techcégek ellen továbbra is napirenden van” – mondta Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter.
Jim Jordan republikánus képviselő szerint pedig a DSA „tárgyalási tétel lehet” a következő fordulókban, ami világosan jelzi, hogy Amerika nem tekinti elintézettnek a kérdést.
A Fehér Ház közben már el is kezdett nyomást gyakorolni az unióra, hogy hagyjon fel a hálózati díjak ötletével, amely szerint a nagy platformszolgáltatók (Netflix, YouTube... stb.) fizessenek az európai távközlési infrastruktúrához való hozzáférésért.
A brüsszeli döntéshozók eközben próbálják védeni az álláspontjukat. Olof Gill, a Bizottság szóvivője hangsúlyozta: "Nem mondunk le arról, hogy önállóan szabályozzuk a digitális teret.”
De az amerikai fél szemmel láthatóan erősebb pozícióból tárgyal, és egyre inkább rákényszeríti az EU-t a visszakozásra.
Aki lemarad, kimarad
Miközben Brüsszel a túlszabályozásban és a piacgyilkos bürokráciában jeleskedik, az amerikai techóriások éppen robbanásszerű növekedést élnek meg az MI-forradalom révén – hívja fel a figyelmet a Financial Times.
A Microsoft friss pénzügyi jelentése szerint a cég negyedéves nyeresége 24 százalékkal nőtt, éves szinten pedig 120 milliárd dollárt költ mesterséges intelligenciára, ami a négyszerese a 2023-as keretnek.
Egy generációs technológiai váltás zajlik, és mi vezetjük az MI infrastrukturális hullámát” – fogalmazott Satya Nadella, a cég vezérigazgatója.
A lap szerint a Microsoft piaci értéke már átlépte a 4 billió dollárt, miután az MI-alapú szolgáltatásokat – köztük a Copilotot – beépítette minden fő termékébe.
Az EU ezzel szemben leginkább arról számolhat be, hogy az AI Act túlzott szigora miatt egyre több mesterséges intelligencia-funkció elérhetetlenné vált az európai felhasználók számára, ami komoly versenyhátrányt jelent a világ többi részéhez képest.
A techpiacon a túlzott szabályozás megfojtja az innovációt” – figyelmeztettek amerikai és európai elemzők egyaránt.
A kereskedelmi megállapodás tehát ebből a szempontból sem erősítette, hanem inkább gyengítette az EU pozícióját.
A Politicónak nyilatkozó Brando Benifei, az AI Act egyik fő EP-felelőse szerint viszont nem szabadna engedni az uniós álláspontból: "Ez rossz üzenetet közvetít. Ha engedünk a nyomásnak, mi akadályozná meg Trumpot, hogy legközelebb már a törvényeinket akarja átírni?”
A válasz fájdalmasan egyértelműnek tűnik. Az Európai Unió továbbra is politikai és ideológiai szabályozásban gondolkodik, de a globális techverseny nem a magasztos eszmék, hanem az innováció sebessége mentén dől el. És jelenleg ebben is Amerika diktálja a tempót - írta meg a Mandiner.