Európai Unió
Von der Leyen több milliárd eurónyi koronavírus-alapot fordítana a háborúra
Ahelyett, hogy visszafizetné vagy újraosztaná a pénzt, katonai célokra irányítaná át

A német alkotmányjogász, Markus C. Kerber szerint ez súlyos alkotmánysértés. Az Ursula von der Leyen vezette EU ugyanis szerinte egy olyan kormányként viselkedik, amely nem rendelkezik demokratikus felhatalmazással, és ezzel az európai szuperállam kialakítása felé sodródik, írja az Exxpress.
Koronavírus-alap: vészhelyzeti mentőöv vagy politikai eszköz?
A koronavírus-járvány csúcsán, 2020 tavaszán az EU történelmi léptékű, 750 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be, amelynek célja az európai gazdaság összeomlásának megakadályozása volt. Von der Leyen akkoriban „Európa pillanatának” nevezte az eseményt, és figyelmeztetett: közös beruházások hiányában a kontinens gazdasága mély válságba süllyedhet.
Bár több ország kezdetben óvatos volt, végül nyomás hatására mindannyian beálltak a sorba. Ám öt évvel később világossá vált: a mentőcsomag közel fele parlagon hever, fel nem használt pénzként.
Von der Leyen szerint már nem a gazdaság, hanem a háború a cél
Ami a valódi botrány, hogy az Európai Bizottság ahelyett, hogy visszafizetné vagy újraosztaná a pénzt, katonai célokra irányítaná át – különös tekintettel az ukrajnai háborús helyzetre. Kerber szerint ez „a legsúlyosabb mértékű politikai és jogi visszaélés”: a Bizottság olyan hatásköröket tulajdonít magának, amelyekkel az EU-szerződések szerint nem rendelkezik.
„Soha nem a járvány volt a valódi ok – hanem a hatalom megszerzése” – állítja Kerber.
Szerinte a koronavírus csak ürügy volt arra, hogy az EU egyedülálló módon, közös adósságot vegyen fel, főként Németország és Ausztria hitelképességét kihasználva.
Jogsértő katonai kiadások?
Az alkotmányjogász az EU-szerződés 41. cikkének 2. bekezdésére hivatkozik, amely egyértelműen kimondja: védelmi kiadások nem finanszírozhatók uniós szintű költségvetésből, azokat a tagállamoknak kell állniuk. Von der Leyen azonban újraértelmezi a szabályokat – és sok tagállam ezt csendben tűri, mert reménykedik a pénzosztásban - derül ki a magyarnemzet.hu cikkéből.
„Von der Leyen édességekkel csábítja a tagállamokat: több pénzt ígér, és cserébe hallgatást kap” – fogalmaz Kerber.
A német jogász szerint Friedrich Merz kancellárnak kötelessége lenne fellépni, mégsem tesz semmit. Ennek oka egyszerű: szinte minden tagállam anyagi nehézségekkel küzd, így a vezetők inkább reménykednek a „nagy torta” szeleteiben, mintsem kiállnának az uniós alapelvek mellett. Különösen Franciaország kerül említésre: pénzügyi válságban vergődik, miközben geopolitikai álmokat kerget – az aránytalanság pedig feszültséget szül Európa-szerte.
Brüsszel mint árnyékkormány?
Markus C. Kerber szerint a Bizottság egyre inkább úgy viselkedik, mint egy de facto kormány, amely politikai megfontolások alapján osztja a pénzt. A 2021–2027-es középtávú pénzügyi keretben például 200 milliárd eurót irányoztak elő külpolitikára – ebből 100 milliárd Ukrajnának, 60 milliárd pedig a Szubszaharai Afrikának jutna.
Ki állítja meg Von der Leyent? Ki véd meg minket ettől az irányt tévesztett uniótól?
– teszi fel a kérdést Kerber.
A jogász végül figyelmeztet: a jelenlegi folyamat az európai szuperállam felé vezet, amit különösen a kisebb és közepes országok fognak visszautasítani. Az unió tagállamai nem kívánnak egy föderális állam részévé válni – de ha most nem történik ellenállás, az EU elveszítheti polgárai bizalmát.
Amit Ursula von der Leyen tesz – legyen szó a koronavírus-alapról vagy a külpolitikáról – az egyértelmű kormányzás. Márpedig az EU nem erre kapott felhatalmazást
– összegezte az alkotmányjogász.