Európai Unió
Orbán: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra
A magyar EU-elnökség egyik fő célja a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása

A magyar kormányfő a jelenleg legfontosabb nemzetközi kérdésként az EU bővítését jelölte meg. Elmondta: az EU versenyképessége romlik, világgazdasági súlya csökken.
A magyar válasz erre az, hogy szükség van frissességre és új lendületre, új erőforrásokat kell bevonni az európai gazdaságba, ennek legkézenfekvőbb módja pedig a nyugat-balkáni országok felvétele.
Nagyon sok fejezetet kellett volna már lezárni a tárgyalások során eddig is, de az EU a nyugat-balkáni országokkal való bővítést elhanyagolta, ezért a folyamat lelassult, majd megállt – emlékeztetett, hozzátéve: a magyar EU-elnökség azt vállalta, hogy ezen az „áldatlan állapoton” változtatni fog.
A kétoldalú együttműködést méltatva kiemelte, hogy a magyar–montenegrói kereskedelem szinte minden évben rekordot dönt, a magyar cégek pedig nagy súllyal vannak jelen már most is a montenegrói gazdaságban.