Európai Unió
Várhelyi Olivér megtiszteltetésnek nevezte új biztosi jelölését
A politikust Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosi pozícióra jelölte
Várhelyi Olivér közösségi oldalára feltöltött üzenetében azt írta, a jelölés elismerése annak a több mint száz éve, a világ élén járó magyar egészségügynek és tudásnak, amit olyan nagy nevek fémjeleznek, mint Semmelweis Ignác, Szentgyörgyi Albert vagy Karikó Katalin.
„Óriási a feladat, hogy hitelesen képviseljem ezt a kiválóságot” – fogalmazott Várhelyi, majd úgy folytatta: „kemény munkával igyekszem a bizalmat megszolgálni, ahogy azt az elmúlt 5 évben is tettem”.
Várhelyi Olivér magyar uniós biztosként az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős az Európai Bizottságban.
Ursula von der Leyen, az új összetételű uniós bizottság tagjelöltjeinek bemutatásakor közölte: a biztosi testületben Várhelyi Olivér lesz felelős a közös európai egészségügyi unió felépítéséért, valamint ő fogja vezetni a rák leküzdésére és a betegségmegelőzésre irányuló munkát.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében meghatározó feladatnak nevezte az egészségügyért felelős uniós biztosi munkát.
„Alig vagyunk túl egy, az egész világot megrázó járványon, aminek következményeit a mai napig érezzük. Sok szakember mondja, hogy a járványok korába léptünk. Ez tökéletesen mutatja, hogy az egészségügy az EU jövőjét meghatározó egyik legfontosabb terület” – fogalmazott a képviselőcsoport.
Mindazok, akik politikai elfogultságból most gúnyolódnak a magyar biztosjelölt új feladatain, azok valójában a betegeken és az egészségügyben dolgozókon gúnyolódnak – hívták fel a figyelmet.
„Fontos és nehéz feladatokat bíztak Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltre. Meggyőződésünk, hogy ezekkel a feladatokkal is sikeresen fog megbirkózni a magyar biztos. Várhelyi Olivér számíthat a támogatásunkra” – emelte ki a közlemény szerint Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP képviselőcsoport vezetője, a Patrióták Európáért nevű uniós parlamenti képviselőcsoport tagja.