Európai Unió
Az EU megreformálná a közös agrárpolitikát
Ursula von der Leyen „konszenzusos” megoldásokról beszél
A jelentést mintegy harminc szakértő készítette az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló úgynevezett stratégiai párbeszéd keretében, amely idén januárban kezdődött el, válaszul a több uniós országban kitört sorozatos agrártüntetésekre.
A jelentés javaslatai alapján az Európai Bizottság feladata lesz egy új agrárpolitika kialakítása. A szakértők, többek között azt tanácsolják, hogy a KAP forrásokból származó támogatásokat a jövedelem alapján a „leginkább rászoruló gazdák” felé irányítsák, és ne a birtokolt földterület nagysága alapján fizessék ki.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy a közvetlen kifizetések jelenlegi rendszere alig van összefüggésben a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteivel, ezért a jelenlegi rendszert meghatározó területalapú támogatás helyett az egyes gazdálkodók gazdasági tevékenységének „életképességén” kellene alapulnia.
A javaslatok között szerepel egy, az Európai Beruházási Bank által az agrárágazatnak nyújtandó egyedi hitelcsomag is. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági ágazat ellenálló képességét elő kell mozdítani.
Felvázolja azt, hogy milyen eszközökkel lehet fellépni a növekvő környezeti, éghajlati, geopolitikai és gazdasági kockázatokkal szemben a termőföldek megőrzéséért, az árvizekkel szemben ellenállóbb mezőgazdaságért, és az innovatív növénynemesítésért.
A szakértők azt is tanácsolják, hogy az EU gondolja át kereskedelmi tárgyalási stratégiáját, és vegye figyelembe „a mezőgazdaság és az élelmiszeripari termékek stratégiai jelentőségét”, továbbá vizsgálja felül a kereskedelmi megállapodások hatásvizsgálatait.
Az Európai Bizottságnak emellett létre kellene hoznia egy konzultációs platformot mezőgazdasági és környezetvédelmi szereplők közötti párbeszéd előmozdítása érdekében.
A szakértők hozzáteszik, hogy egy új mezőgazdasági stratégiát minél előbb ki kell alakítani, hogy elkerülhető legyen a szektor elhagyása. Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke a jelentést bemutató sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a jelentés „konszenzusos” megoldásokat vázol fel.
„Tudjuk azonban, hogy gazdáinknak számos és egyre növekvő kihívással kell szembenézniük, a nagyon kemény globális versenytől kezdve az éghajlatváltozás pusztító hatásáig” – mondta.
„A jelentés rámutat arra, hogy többet kell tennünk azért, hogy megvédjük a mezőgazdasági termelőinket, és hogy az agrár- és élelmiszeripari rendszert rugalmasabbá, versenyképesebbé, de legfőképpen fenntarthatóbbá tegyük” – jelentette ki.
A bizottság elnöke kiemelte, hogy tisztességes és elegendő jövedelmet kell biztosítani a gazdák számára, ugyanakkor egy olyan közös agrárpolitika létrehozását kell támogatni, amely fenntartható és megoldást kínál az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére.
„Ezt csak hatékony jutalmazási és ösztönzőrendszerrel lehet megtenni” –jelentette ki Ursula von der Leyen, aki azt mondta, hogy az agrárpolitikai reform bizottsági ütemtervét a létrejövő testület első 100 napján mutatja be.