Európai Unió
Már csak húsz nap van hátra a magyar EU-elnökség kezdetéig
Bóka János jelentése szerint körülbelül 1500 tanácsi munkacsoporti ülést fognak lebonyolítani

A miniszter 122 áthúzódó jogalkotási dossziéval számol, ebből 55 dossziéban a tanácsban, 30-35 dossziéban pedig a tanács és az EP közötti tárgyalások (trilógus) során tervez előrelépni.
„Körülbelül 1500 tanácsi munkacsoporti ülést fogunk lebonyolítani; 37 formális tanácsülést tervezünk tartani Brüsszelben és Luxemburgban; 230 elnökségi rendezvényt bonyolítunk majd le Magyarországon, köztük 16 informális tanácsülést, egy informális Európai Tanács ülést és az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját – sorolta. – Az EU melletti Állandó Képviselet létszámát megdupláztuk, 265 fő dolgozik az elnökség előkészítésén és lebonyolításán Brüsszelben” – írta a miniszter.
Közlése szerint a hazai rendezvények lebonyolítását mintegy száz delegációs kísérő (liaison officer) segíti, és kilencszáz tisztviselő kapott felkészítést és képzést az elnökségi többletfeladatokra.
Hétfőn „az Országgyűlés külügyi bizottságának és európai ügyek bizottságának együttes ülésén vettem részt, és ismertettem az elnökségi előkészületekkel kapcsolatos előrehaladásunkat, főbb célkitűzéseinket” – írta Bóka János a Facebook-oldalán.