Bűnügy

Felmentették egy huszonhat éves ügy vádlottját

Az áldozat anyja a bíróság előtt a vádlott megbüntetését kérte

Bizonyítottság hiányában első fokon felmentett a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy csongrádi férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2009-ben meggyilkolta egy barátját.

Felmentették egy huszonhat éves ügy vádlottját
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA/Marcus Brandt

A rendőrség 2009 nyarán elrendelte eltűnés miatt egy csongrádi férfi körözését, de felkutatása nem vezetett eredményre. A hatóságoknál 11 év később, 2020 májusában jelentkezett ekkor egy másik emberölés miatt jogerős szabadságvesztését töltő férfi, hogy információval rendelkezik az ügyről. Azt állította, az eltűntként keresett férfit a vádlott gyilkolta meg, ő pedig segített neki a holttest elrejtésében.

A három évig letartoztatásban lévő, azóta bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott tagadta az emberölést, a bíróság előtt is azt állította, csupán a holttest elrejtésében segédkezett az áldozat halálát okozó – rá terhelő vallomást tevő – ismerősének. Tartott a férfitől, ezért nem fordult a történtek után a hatóságokhoz.

Tóth Tibor bíró az ítélet indoklásában kifejtette, a bíróság minden kétséget kizáróan azt tudta csak megállapítani, hogy a 2009. június 2-án a több csongrádi szórakozóhelyen italozó áldozat éjszaka megjelent a vádlottra terhelő vallomást tevő férfi lakhelyén. Ott a házigazda vagy a vádlott – de az nem meghatározható, melyikük – egy szekercével egy határozott mozdulattal fejbe vágta, majd egy piszkavassal szív tájékon szúrta az áldozatot. A sértett röviddel ezután meghalt. A holttestet egy kézikocsival a Tisza árterébe vitték. Az áldozat maradványai azóta sem kerültek elő, annak ellenére, hogy a hatóságok nagy erőkkel, kutyákkal, talajradarral keresték az ártérben. Az elkövetés eszközeit és a holttest elszállításhoz használt kocsit sem találták meg.

Az áldozatot június 2-án egy csongrádi kocsmában záróra tájékán látták utoljára. Az azt követő történésekről azonban nincsenek közvetlen bizonyítékok. Az egymást kölcsönösen gyilkossággal vádoló – és az eljárás során a poligráfos vizsgálaton egyaránt megbukó – két férfi vallomásában azonban voltak egybevágó elemek, ebből azonban nem állapítható meg, melyikük ölte meg az áldozatot, ahogy az sem, hogy esetleg közösen tették ezt – fejtette ki a bíró.

Az áldozat anyja a bíróság előtt a vádlott megbüntetését kérte. Úgy fogalmazott, egyaránt bűnösnek tartja a vádlottat és a rá terhelő vallomást tevő férfit, akik arra sem adtak lehetőséget neki, hogy tisztességben eltemesse a fiát.

A törvényszék döntésével szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Kapcsolódó írásaink