Bűnügy

Féltékenységből az élettársára gyújtotta a házat egy pilisvörösvári férfi

A nő ki tudott menekülni a házból, de a tűz súlyos károkat okozott

A Pest Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy pilisvörösvári férfival szemben, aki az élettársára gyújtotta a házat.

Féltékenységből az élettársára gyújtotta a házat egy pilisvörösvári férfi
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/DPA/Christoph Reichwein

A férfi 2020-ban ismerkedett meg az élettársával – a bűnügy egyik sértettjével –, akinek társasházi lakásába költözött. A pár gyakran veszekedett a férfi féltékenysége miatt: a vádlott azt hitte, hogy az asszony megcsalja őt a lakás másik szobájában lakó férjével, akivel a nő már több éve nem volt együtt – tájékoztatta a főügyészség kedden az MTI-t.

A vádlott gyakran keveredett vitába a férjjel, illetve annak gyermekeivel is, akik közül az egyik szintén a lakásban élt.

A bűncselekmény elkövetésének napján, 2024. augusztus 21-én hajnalban tért haza, amikor már mindenki aludt. A férfi tudta, hogy a lakásban tartózkodik a nő másik fia és annak családja is, köztük négy kiskorú gyermek, akik közül a legfiatalabb alig múlt kétéves.

A féltékeny vádlott kérdőre vonta a szobájában alvó nőt, hogy távolléte alatt együtt volt-e a férjével, majd a konyhából behozott 5 literes kannából lelocsolta benzinnel, amit a szobában is szétlocsolt. Ezután meggyújtotta a benzint, majd távozott a lakásból és az útról figyelte a lángokat.

Bár a tűz hamar átterjedt a másik szobára és a közlekedőre, valamint a négylakásos társasház tetőszerkezetére is, a bent lakóknak sikerült élve kimenekülni az égő társasházból. Több háziállat ugyanakkor elpusztult a tűzben. A tulajdonosoknak összesen több mint 40 millió forint kára keletkezett – olvasható a közleményben.

A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve, tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, továbbá több rendbeli rongálás és állatkínzás bűntettével vádolja.

A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádlott bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink