Bűnügy

Fordulat történhet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár nyomozásában

A magyar jogász gyanús tárgyra bukkant a folyóparton

Noha a skót rendőrség hivatalosan balesetként kezeli a Huszti ikrek halálának az ügyét, él Skóciában egy magyar férfi, akit még mindig nem hagy nyugodni a rejtély.

Fordulat történhet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár nyomozásában
A skóciai rendőrség által kiadott családi fotón az eltűnt magyar testvérek láthatók
Fotó: AFP/Police Scotland

A Blikk információja szerint a Skóciában élő egykori jogász magánnyomozásba kezdett. Az egykori nyomozó azóta többször bejárta már azt az útvonalat, ahol a vizsgálatok szerint a testvérpár is végighaladt. A Victoria hídról letérve, egy ösvény szalad a folyó mellett, amelynek a mentén több életmentő mellényt is elhelyeztek. Nemrégiben a nyomozó ismét erre járt.

Az áldozatok emlékére elhelyezett virágok között egy mobiltelefont találtak. A készülék fémrészeit már vékony rozsda borította, az akkumulátorát eltávolították, be volt törve a kijelzője, továbbá a kameráját is megrongálták. Mintha valaki szándékosan próbálta volna teljesen használhatatlanná tenni a mobilt.

Mint ismert, a hivatalos álláspont szerint Eliza és Henrietta halálában nem játszott szerepet idegenkezűség, belefulladtak a jeges Dee folyóba.

A két nővér január 7-én tűnt el, a holttestük január 31-én került elő. Mielőtt nyomuk veszett, SMS-t küldtek a főbérlőjüknek, amelyben értesítették, hogy elhagyják a lakást, ahová többet nem is térnek vissza.

Kapcsolódó írásaink

Tragikus hír Skóciából

ĀA hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy Huszti Eliza és Huszti Henrietta holttestét találták meg