Bűnügy

Till Tamás meggyilkolásának ügye azonnali választ kíván

A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván

A Fidesz országgyűlési frakciója törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne évülhessenek el az emberölési ügyek – olvasható a képviselőcsoport szerdai Facebook-bejegyzésében.

Till Tamás meggyilkolásának ügye azonnali választ kíván
Kedd délután tartott sajtótájékoztatót az Országos Rendőr-főkapitányság a bajai kisfiú ügyében
Fotó: Police.hu

Mint írták: mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, amely alapján az elkövető azért „úszhatja meg” az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt, így a bűncselekmény elévült.

A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával. Ezért a Fidesz-frakció haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek – tartalmazza a bejegyzés.

Kapcsolódó írásaink