Bűnügy

Többkilós drogfogás Szombathelyen

A két dílerre bérelt garázsukban csaptak le a rendőrök

Drogdílereket fogtak el a vasi rendőrök a Terrorelhárítási Központ egységeinek bevonásával Szombathelyen – közölte pénteken a rendőrség honlapján a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Többkilós drogfogás Szombathelyen
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A tájékoztatás szerint a szombathelyi bérelt garázsban, ahol egy 35 éves férfi és társa tartózkodott, 1,5 kilogrammnyi amfetamin tartalmú fehér port, illetve 0,5 kilónyi zöld növényi törmeléket, valamint potencianövelő tablettákat találtak, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a hatmillió forintot.

Hozzáfűzték: a házkutatás során lefoglaltak több, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, a kábítószer terjesztéséhez, adagolásához használt tárgyakat, valamint nagy összegű készpénzt.

A két férfit előállították, kihallgatták és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak velük szemben – írták.

Az összehangolt akciónak és a további nyomozásoknak köszönhetően a bizonyítékok alapján további öt kereskedővel, valamint több fogyasztóval szemben indult büntetőeljárás, egy kereskedőt őrizetbe vettek, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink