Bűnügy

Börtönbe csempésztek kábítószert, letartóztatták őket

A drog ellenértékét egy előre egyeztetett bankszámlára kellett átutalniuk a rabok hozzátartozóinak

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást folytat bűnszövetségben, rendvédelmi szerv létesítményében elkövetett új pszichoaktív anyag kereskedelem miatt; három embert fogtak el az ügyben, később a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Börtönbe csempésztek kábítószert, letartóztatták őket
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást folytat bűnszövetségben, rendvédelmi szerv létesítményében elkövetett új pszichoaktív anyag kereskedelem miatt; három embert fogtak el az ügyben, később a bíróság elrendelte a letartóztatásukat
Fotó: AFP/Sandor Gemesi

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a büntetés-végrehajtási szervezet felderítő szolgálata szoros együttműködése eredményeként számos olyan tárgyat foglaltak le, amelyekből a szakértő új pszichoaktív anyag jelenlétét mutatta ki. A három letartóztatott ember mellett a büntetés-végrehajtási intézetben elítéltként fogvatartott két további bűntársat is gyanúsítottként hallgattak ki – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink