Bűnügy

Rendőrnek adták ki magukat, úgy raboltak pénzt és drogot

A gyanú szerint a három férfi üzleti találkozót beszélt meg a sértettekkel azért, hogy tőlük kábítószert raboljon

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát és pénzt, valamint drogot rabolt.

Rendőrnek adták ki magukat, úgy raboltak pénzt és drogot
Rendőrnek adták ki magukat, úgy raboltak pénzt és drogot, elfogták őket (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Ronny Hartmann

A találka 2022. december 11-én este volt Gödöllőn, ahol a három elfogott férfi és eddig ismeretlen társaik rendőri akciót színleltek, a gépkocsijukon megkülönböztető fényjelzést használtak, és arcukat kámzsával elfedve, „Rendőrség!” felszólítással kiszállásra kényszerítették a sértetteket a gépkocsijukból, majd a földre fektetve bántalmazták őket.

Ezután megbilincselték a sértetteket, átkutatták a ruházatukat, valamint a gépkocsijukat, majd 600 ezer forintot és feltehetően kábítószernek minősülő anyagot zsákmányoltak. Az akció után a földön fekvő, megbilincselt sértetteket hátrahagyva távoztak.

A nyomozók azonosították a bűnözői csoport három tagját, akiket összehangolt akció keretében április 16-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogtak el.

A több helyszínen végrehajtott kutatás során a nyomozók nagy összegű pénz és úgynevezett „klónozott” bankkártyamásolatok mellett számítástechnikai és elektronikai eszközöket, egy gumilövedékes fegyvert, amfetamin előállításához szükséges eszközöket és vegyszereket, valamint több tő marihuánát, illetve a termesztéséhez szükséges eszközöket és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

A nyomozók a 28, 23 és 22 éves férfit kihallgatták, őrizetbe vették, majd a bíróság április 18-án elrendelte a letartóztatásukat – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

Álrendőr őrizetben

ĀA férfi elvette az idős ember összes pénzét, mobiltelefonját, lottószelvényeit és cigarettáját